Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Bányászat és kohászat a 14-15. században. A bányászat technikája. Arany és ezüst. A réz kohászata

a Fugger-tőkével megszűnt a hazai bányászat krónikus tökehiánya és egyben a vállalkozás nemzetközi méretűvé vált; Thurzó János rendkívüli technikai felkészültsége és műszaki szervező készsége; a kor új technikai és technológiai vívmányai (vízierő hasznosítás, bányavíz-emelés, réztisztítás stb.) és nem utolsó sorban a réz iránti kereslet Európa piacain. A vállalat bázisa a Besztercebányai rézterület volt. Kohóműveik üzemeltek Thüringiában, Tirolban és Karintiában is, rézhámoruk azonban csak Besztercebányán. A vállalati központ Besztercebányán volt, faktoraik azonban szinte minden jelentős európai kereskedő városban működtek. A vállalat fönnállása alatt az évente eladott réz mennyisége 2000-28001 között ingadozott. A besztercebányai rézvállalatot a kincstár 1546-ban átveszi a Fuggerektől. A kincstári kezelésbe vétel után úgy tűnt, a Garam-vidéki réztermelés meg tudja őrizni a korábbi termelési szintet. Sőt, 1566-ban minden korábbi eredményt felül is múlt: 2800 t rezet és mintegy 1500 kg ezüstöt termeltek. Az 1580-1590-es évekre azonban már 500-700 t-ra, majd a 17. század első felére 300-400 t-ra csökkent az évi termelés. A század második felében már egyértelműen veszteséges volt a termelés. A szepességi réz A szepesi és gömöri réztermelés fejlődése alapvetően eltér a Garam-vidékitől. Ez a terület a 17. század végéig megmaradt a feudális birtokosok (Csákyak, Thurzók stb.) kezelésében, s helyi polgári tőkével (Kassa, Lőcse, Késmárk, Igló stb.) működött. A nemzetközi kereskedelmi tőke nem tudott behatolni erre a területre. A Thurzók itteni bányászati érdekeltségeiket sohasem vitték be a közös vállalatba. Ennek viszont az lett a következménye, hogy a nagy nemzetközi vállalkozások a szepesi rezet kiszorították a nyugati piacokról. A szepesi réznek csak Erdély, a török-megszállta magyar területek és csekély mértékben Krakkó és Szilézia piacai maradtak meg. A szepesi és gömöri réztermelést - az új svedléri gazdag telepek feltárása ellenére - a század végéig pangás jellemezte, alapvetően helyi jellegű maradt. A 17. század utolsó évtizedeiben a kincstár megszerzi a legjelentősebb szepességi rézvállalatot, a Szomolnokit, majd 1698-1699-ben monopóliumot vezet be a szepesi és a gömöri rézkereskedelemben. Csak két irányban szabad exportálni: Besztercebánya-Bécs, valamint Szomolnok-Boroszló (Wroclaw) irányába. A bécsi kincstáron keresztül a réztermelés és rézértékesítés a holland tőke felügyelete alá kerül. A réz kohászata A magyarországi rézércek túlnyomóan szulfidok és tiosók voltak, kisrészben pedig oxidok és oxisók. A legjelentősebb rézlelőhelyen, Úrvölgyön, szinte kizárólag szulfidos ércek fordultak elő. A kohászati feldolgozás szempontjából három ércfajta volt az uralkodó. A rézkovand (kalkopirit) 34 % körüli réztartalma mellett körülbelül ugyanennyi vasat, a tarkarézérc (bornit) 56 % körüli réztartalma mellett pedig mintegy felényi vasat tartalmazott, míg a harmadik legjelentősebb rézércet, a fakóércet (tetraedrit) a 15-45 %-os réztartalom mellett főként antimon, vagy arzén alkotta számottevő ezüsttel együtt. Az ezüsttartalom növekedésével - amely meghaladhatta a 20 %-ot is - a réztartalom csökkent. Ezek az ércek általában különféle ásványtársulásokban fordultak elő, valamint rendszeresen tartalmaztak egyéb fémnyomokat is, pl. aranyat, ólmot, ónt, cinket, higanyt, kobaltot, nikkelt stb. általában szulfidok alakjaiban. Ezeknek a rézérceknek a feldolgozása még a mai technológiai színvonalon sem problémamentes, fél évezreddel ezelőtt