Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Bányászat és kohászat a 14-15. században. A bányászat technikája. Arany és ezüst. A réz kohászata

Ércelőkészítés A bányából felszínre hozott érctörmelék nem alkalmas közvetlenül a kohászati feldolgozásra. Részint nem elég magas a fémtartalma, mivel meddő kőzetekbe ágyazódott, részint pedig az ércdarabok mérete miatt. Az érceket először kézi válogatással és tördeléssel osztályozták, majd malomkövek között őrleményt készítettek belőle, amelyet különböző szereken (lejtős asztalokon) vízzel mosták, melynek során az oldódó, vagy könnyebb kőzetdarabokat elmosta a víz, a nehezebb fémszemek pedig a szerek - sokszor állati szőrmékkel is leborított - rovátkolt felületén maradtak. A malmokat kezdetben kézi erővel hajtották, de olyan bányahelyeken, ahol elegendő erővíz állt rendelkezésre, már a 14. században vízikerekes ércőrlő malmokat építettek, így Körmöcön is: 1331-ből maradt fönn első említése, 1469-ben már 29 ércmalmot, 1535-ben pedig 48-at írtak össze. 1591-ben viszont már egy sem volt belőlük, helyettük nyilas zúzok dolgoztak, ekkor már 11 zúzótelepen 99 nyíllal. Körmöcön 1641-ben a kincstárnak 15 zúzótelepén 30 vízikerékkel 264 nyíl és 8 szér dolgozott. A függőlegesen álló nyilak erős tölgyfa rönkök voltak, alul vasalással, oldalukon az emeléshez szükséges bütyökkel. A vízikerék ún. bütykös tengelyt hajtott meg, amely a nyilakat a tengelyen elhelyezett bütykök váltakozó sorrendjében emelte, majd ejtette az alul elhelyezett vájúba, amelybe az ércet helyezték el. ARANY ÉS EZÜST A 14. században az ország területén lévő valamennyi arany- és ezüst-előfordulást feltártak és művelés alá vontak. Négy nagy nemesfémtermelő terület volt, s ezek mellett néhány elszigetelt, illetve nem jelentős lelőhely. A 14-15. század folyamán az arany jelentős hányada még mindig a másodlagos lelőhelyeken, mosásból származott, különösen Erdélyben. A felső-magyarországi részeken a régebbi bányavárosok (Gölnicbánya, Rozsnyó, Rimabánya, Jászó, Igló) mellett újak sora alakult a 14. században: Szomolnok (1332), Rudabánya (1378 előtt), Telkibánya (1341), Szépbánya (14. század vége) stb. A szatmári Avas-Gutin bányászata a 14. században indult: Asszonypataka (Zazarbánya, Nagybánya 1327), Felsőbánya (1327) stb. Erdélyben a korábban is működő Radna mellett az Erdélyi-érchegységben indult meg szervezett módon az ércbányászat a 14. század folyamán, legalábbis a 14. századi fönnmaradt okleveles említésekből erre lehet következtetni: Aranyosbánya (Offenbánya 1325), Abrudbánya (1357), Zalatna (1357), Körösbánya és Medvepataka (15. század eleje) stb. Említésre méltók még: Börzsöny a 15. századból és a Bazin határában fekvő Sumberg a 14. századból. A Kárpát-medencében előforduló arany-ezüstércek általában szulfidos, antimonos és arzénes ércek, jelentős réz- és ólomtartalommal. Ezeknek az érceknek a feldolgozása, majd az arany és ezüst szétválasztása nagy gyakorlati felkészültséget kívánó bonyolult folyamat volt. A 16. századtól megjelenő nyomtatott forrásokból, valamint a gyér régészeti emlékekből megállapítható, hogy ezek a metallurgiai eljárások nem sokat változhattak a 18. század végéig. A következőkben röviden ismertetjük az ezüstolvasztás, majd az aranyválatás technológiáját. Az előbbit Széki János (1941), az utóbbit Paulinyi Oszkár (1977) rekonstrukciója alapján.