Kacskovics Lajos: Az alsó-magyarországi ércmívelésről (Rudabánya, 2005)

Az alsó-magyarországi ércmívelésről - Első rész. A bányászatról - Harmadik szakasz. A bányamívelésről - Ékzet s tér

Ezen költséges szellőaknának megkímélése végett, ha nincs közelében valami kivájt bányatér vagy ékzet, ahonnan szellőztető törethetnék által, az ékzet két pont felől űzetik, t. i. minekutána a bányamérnökség megállapítá ennek fekvését és irányát, egy része a munkásoknak a kiszabott irány szerint szabad [ég] alól kezdi a törtetést, másik pedig bizonyos távolságra az ékzetnek szádalatjától képzelve folytatott irányában egy aknát mélyez le azon pontig, hol az ékzet folytatása szabad [ég] alól fog nyúlni, s e pontból a szabad [ég] felé törtet az ottan vájó munkásoknak szemközt, míg egy ponton össze nem ütközendenek. Ezáltal mind a két rész nyer friss levegőt, mert a szellőaknától a szabad [ég] felé törtetőknek ezen át elegendő foly be, az ékzetszádalattól befelé vájok pedig, mikoron oly magasra jut[ot]tak müszínükkel, hogy a szellőztetőre volna szükségük, már az ellendolgozókkal összetalálkoznak, s munkájuk célját a középpontnak általtörésével elérik. Az ily ellenmunkában (Gegenbau) arra kell különös pontosságú figyelemmel lenni, hogy se a bányamérnök, se a munkások el ne tévesszék az irányt; mert kölönben könnyen megtörténik, hogy a központon össze nem találkoznak, hanem messze eltébolyodnak egymástól: ami mindenkor nagy kárára szolgál mind a bányaműnek, mind a tulajdonosnak. §79. Az ékzetnek, amennyire lehet, legegyenesebb, következőképp legrövidebb vonalban kell a célpont felé irányozni, hacsak a félrecsapásra s kitérésre a friss levegőnek valaholi közelléte s a szellőztetőnek könyebb áttörethetésre nem nyújt okot.