Hadobás Sándor: A szülőföld vonzásában - Válogatott írások (Edelény – Rudabánya, 2003)

A SZÜLŐFÖLD VONZÁSÁBAN - A martonyi vasércbányászat

tő boksa') földrajzi nevek is erre utalnak. (A szláv etnikum jelenlétét a vidéken a 6-7. századtól feltételezik a történészek.) Talán a község neve is kapcsolatba hozható a bányászattal és a kohászattal. Ugyanis Tirolban Szent Márton a vasmüvesek védőszentje. Ebből kiindulva Dénes György lehetségesnek véli, hogy valamelyik Árpád-házi királyunk a martonyi és más környékbeli bányák (pl. az Esztramos) művelésére délnémet bányászokat telepített a térségbe, akik új lakóhelyük templomát otthoni patrónusuk tiszteletére szentelték, és később a falut is róla nevezték el. (Martonyi = [Szent] Mártoné.) A martonyi vasércbányáról az első írásos adatot 1474-ből ismerjük; ekkor a Bebekekkel rokon Csetneki család kapott rá Mátyás királytól bányászati jogot. Ezután háromszáz évig nincs tudomásunk a bánya sorsáról. 1773-ban a Csáky család nyert engedélyt a jászói bányahatóságtól a martonyi vasérc fejtésére. A tényleges munkát azonban csak jóval később kezdhették meg, amikor 1799 táján felépült vasolvasztójuk Szendrőtöl délre, Garadna-pusztán, a Bódva vize mellett. 1807 (más adatok szerint 1810) körül az üzemet felszámolták, s emiatt a martonyi bányászat is abbamaradt. 1872-ben Binder Pál vállalkozó indította újra a termelést, amely azonban nem bizonyult hosszú életűnek. 1898-ban a Hernádvölgyi Vasipari Rt. tulajdonába került a vasércbánya. A cég 9 esztendeig tartó itteni működése komolyabb fellendülést eredményezett. Évente mintegy 1.200 vagon ércet fejtettek. A századfordulón tervek készültek a bánya korszerű kiépítésére (egyebek között szárnyvonal lefektetésére a Bódva völgyi vasúthoz), erre azonban - nyilván az érctelep reméltnél kevésbé jövedelmező volta miatt - végül is nem került sor. 1907-től 1937-ig szünetelt a rendszeres bányaművelés. 1936-ban Demel Károly és társai ugyan kísérletet tettek az ércterület hasznosítására, azonban a próbaüzem kedvezőtlen tapasztalatai és a borúlátó szakértői vélemények hatására hamarosan felhagytak a bányászattal. 1937-ben a Telluria nevű, olasz érdekeltségű vállalat szerezte meg a bányát. A háborús előkészületek miatti növekvő nyersanyaghiányt kihasználva gyorsan felfuttatták a termelést. Rövid rablógazdálkodásuk után a Diósgyőri Vasgyár kapott bányászati jogot, s az iparág államosításáig kisebb ütemű, meg-megszakadó művelést folytatott. A II. világháborút követő intenzív földtani kutatások nem kerülték el Martonyi környékét sem. Mivel a fürások a lefejtett képződmény talpában a mélység felé újabb érctesteket nem tártak fel, 1951-ben a bányászat megszűnt. 1961-ben a Ruáabányai-hegység hasznosítható ásványi nyersanyagainak megismerésére nagyszabású geológiai feltárások kezdődtek, amelyek kereté-