Hadobás Sándor: A szülőföld vonzásában - Válogatott írások (Edelény – Rudabánya, 2003)

A SZÜLŐFÖLD VONZÁSÁBAN - A rudabányai bányászat évezredei

rendeletében mindent feleségére, Forgách Dorottyára hagyott. Az asszony eredményesebb bányatulajdonosnak bizonyult. A Rákóczi-szabadságharc kitörése után jó érzékkel a fejedelem pártjára állt, ezért amikor Rudabánya és környéke hamarosan a kurucok kezére került, zavartalanul működtethette tovább bányáit. Az általa termelt, akkoriban ritka és értékes árucikknek számító rezet a fejedelem fegyvergyáraiban és pénzverdéjében használták fel. 1705ben Gvadányiné adómentességet szerzett Borsod megyétől bányászai számára. Rákóczi 1707-ben egyik főembere útján, majd 1709-ben maga kétszer is arra szólította fel a megyét, hogy adó- és egyéb terheik elengedésével segítsék a rudabányai bányászokat, mert fontos szolgálatot tesznek a hazának. A környéken folyt harcok, majd az 1710. évi pestisjárvány kedvezőtlenül hatottak a településre és a bányászatra egyaránt. 1713-ban///. Károly király rendeletben utasította Borsod megyét, hogy a rudabányai rézbánya minden dolgozóját mentsék fel a közterhek alól, tekintettel a régi magyar királyoktól kapott kiváltságaikra. A bányászok ekkor már nem helybeliek, hanem ideiglenesen betelepített szakmunkások voltak, akik a falu lakosságától elkülönülve a bánya bejáratánál 18 kunyhóban, úgynevezett kalyibában laktak. Miután a bányaművelés befejeződött, eltávoztak Rudabányáról. Gvadányiné 1717 után csak az uralkodótól kért nagyobb összegű kölcsönökkel tudta működtetni a bányát. Mivel ez sem segített, 1721-ben a faluval együtt megvételre felajánlotta a királynak. Tette ezt annak ellenére, hogy nem tulajdonos, hanem csupán zálogbirtokos volt a területen. A kincstár Szomolnokról bizottságot küldött ki a rézbánya megvizsgálására. A szakemberek végül arra a megállapításra jutottak, hogy nem érdemes átvenni az üzemet, mert csak ráfizetéssel lehetne működtetni. Ezzel megpecsételődött a Rákóczi-szabadságharc néhány évétől eltekintve mindvégig problémákkal küzdő vállalkozás sorsa: 1728-tól már ismét nem művelték a rudabányai rézbányákat. Nem sokkal később, 1733-ban helyi bányászok Felsőtelekes határában próbálkoztak ércfejtéssel, de a földesúr beavatkozása miatt a munkálatok hamar abbamaradtak. 1749-ben a Csákyak visszaváltották Rudabányát a Gvadányi-családtól, ám azonnal zálogba is adták, majd 1771-től ismét ők a község és környéke birtokosai, egészen a 19. század közepéig. Az 1750-es években kezdett újból az érctelep felé fordulni a vállalkozók érdeklődése. 1759 és 1770 között Enczler József gölnici

1 bányatulajdonosnak komoly befektetéssel sikerült a három évtizede szünetelő termelést újraindítani. Rudabánya és Alsótelekes közelében réz- és vasérc-, Felsőtelekesen vasércbányákat nyitott. A Felvidékről szakképzett bányászokat hozatott, akik föld alatti művelést folytattak. A jövesztést robbantással végezték. A korabeli iratok szerint mindkét ércféleség bőségesen fizetett. A Csákyak azonban mivel maguk is hasonló terveket szőttek - akadályozták Enczler működését, ami oda vezetett, hogy a vállalkozó 1770-ben abbahagyta az ércbányászatot.