Mikulik József: A bánya- és vasipar története Dobsinán (1880) (Rudabánya, 2003)

kimondván egyúttal bogy egy hónapra eső bér mindig visszatartandó. Ugy az 1743-ban kiadott alapszabályzat mint az 1772-ben bozott végzés a schwartzenberg-gapeli, micblovai és neuwegi bányatársulat által azonnal, a többi bányák részéről pedig későbben elfogadtatott és a rozsnyói kir. bánya substitutió 1804-ben kiadott »bányász társasági rende« — Heuer Bruderscbaftsordnung — által a könyvvitel, a pénzkezelés ellenőrzése és a bírságpénzek és tagdijak összege tekintetében módosítva az 1859-ben alakult »dobsinai bányász társláda « kebelében lévő úgynevezett bányász társaságnál — Heuer Brüderschaft — némi részben ma is érvényes. A szénégetők az 1683-ban alakult társulatból, melyben nekik az utolsó hely jutott, szintén kiléptek és egy az itteni városi tanács által 1808-ban kiadott szabályzattal külön czéhet alapítottak, mely némi részben ma is fenn áll. Jelen tanulmány némely helyén költségek, bevételek és vételárak összegére történvén hivatkozás, nem lesz felesleges e helyütt kiemelni, hogy a pénznek régente igen nagy. a forgalomban lévő dolgoknak pedig igen csekély értéke volt. Kitűnik ez különösen a bányamunkások béréből, mely pl. a bánya felőrnél egy-egy hétre 1728 ban 2 ft. 1730-ban 2 ft 24 d. 1750-ben 2 ft 46 d., 1770-ben 1 ft 98 d., 1787-ben 4 ft, 1805-ben 4 ft 30 kr, 1835-ben 4 ft 50 kr., 1846-ban 6 ft, 1867-ben 7 ft 50 kr, volt; — a bányásznál pedig 1727-ben 1 ft 59 d. — 1 ft 11 d., 1750-ben 1 ft 59 d. — 1 ft 47 d., 1770-ben 1 ft 71 d. — 1 ft 48 d., 1787-ben 1 ft 80 d. — 1 ft 47 d., 1805-ben 3 ft 30 kr. — 3 ft 15 kr., 1835-ben 3 ft 75 kr. — 3 ft 25 kr., 1846 ban 4 ft 25 kr. körül és 1867-ben 5 ft volt. A napszám 1727 és 1730 körül 24 dénárt tett. Haak Márton mint Szmrecsányi szül. Benigni Judith sáfárja— később bányabirósági jegyző— 1760 körűi 100 ft illetve 130 frt évi fizetést húzott. Egy kosár — Füllfass — 1728 és 1750 körül 3 d., egy kupa ugyan akkor 9 d., egy deszka (Gestäng) a bányára szállítva 14 — 15 d. 1770-ben már 18 dénárba került, míg az ásót — Kratze— 1728-ban 24 dénáron, 1770-ben már 30 dénáron vették. Hogy a vas fontja a XVIII-ik században 4 —7 dénárba, az aczélé pedig 30 dénárba került, már említettem. Végül megjegyzem, hogy mennél inkább hatolunk a múltba, annál értékesebbnek találjuk a pénzt és annál olcsóbb más minden. Szem előtt tartandó az is, hogy a régiek előtt a szabadkutatási-bánya mérték --és más illeték ismeretlen volt, hogy az akkori csekély terhek nem az egyest, de tisztán a várost sújtották, mely óriási