Mikulik József: A bánya- és vasipar története Dobsinán (1880) (Rudabánya, 2003)

BEVEZETÉS. Dobsina városa a bánya- és vasiparnak köszöni eredetét, kora felvirágzását, megalapított hirét és régi gazdagságát, de viszont ezen őstermelés virágzásától függ jövője is, —• épen azért e népes város lakossága közt immár otthonossá vált s jelenleg napról-napra növekvő szegénység és nyomor szülő oka csupán ezen őstermelés és ipar hanyatlásában és pangásában rejlik. Tartózkodás nélkül kimondom, hogy szegénység és nyomor áll előttünk .... a hamu alatt van még élő parázs, ha szítjuk a tüzet és fával istápoljuk : fellobban újból és lesz hol megmelegednünk ; de ha sorsára hagyjuk, menthetetlenül és Örökre kialszik ! Igen, ha a kormány a lét és nem lét közt tengő itteni bánya- és vasipar érdekében nem tesz valamit, ez a mult romjai alatt elvész, magával rántja a kézipart, a kereskedelmet, a csak más segédforrásokból vett áldozatokkal űzhető földmívelést és marhatenyésztést, egy város és 6000-nyi lakossága elpusztul, a terméketlen talaj is parlagon marad és a magas kincstár egy tőkétől esik el, mely neki évenként több mint 50,000 frtot jövedelmezett ! Ily meggyőződésre jutottam jelen kutatásaim végén. Vajha valaki megczáfolna, mit nem hiszek ! Vajha alábbi közleményem másoknál is, kivált döntő körökben, hasonló meggyőződést keltene mit remélek. Dobsina város lakossága a hazafiság és áldozatkészség tekintetében soha kifogás alá nem esett, sőt ellenkezőleg, minden nemzeti mozgalomban tevéken} részt vett és ma holnap már azon szemrehányás sem éri, hogy német ajkú, mert feltűnő módon magyarosodik. Kár volna e város lakosait, kik évszázadok óta a magyar hazának hü fiai, pusztulni hagyni és kár volna tétlenül 1*