Mikulik József: A bánya- és vasipar története Dobsinán (1880) (Rudabánya, 2003)

böző érez különböző feldolgozást igényelt, melyhez a sokszor lebontott, sokszor elhagyott és más helyen felépített kemencze idomult. A termelés eredménye ennek megfelelőleg felette szerény volt és pedig még a XIX-ik század elején is, annak előtte pedig még inkább. Télen befagyott, nyáron megapadt a hajtó víz és a mű kénytelen volt szünetelni, gyakran várni kellett, míg a víz a gondosan elzárt gátban meggyűlt. Ha már a vas előállítása oly lassan ment, képzelhető, mily igénytelen eredménynyel járt az aczéltermelés ! Az üzem ily szerény és nehézkes voltára mutat pl. az, hogy Stempel György 1628-ban 26 mázsa aczél árát előre felszedvén, ez év végén arra kötelezte magát a bíróság előtt, hogy 14 mázsát 8 nappal a farsang előtt, 12 mázsát pedig csak 3 héttel pünkösd után fog szállítani, és hogy a vasművek még a XVII-ik században is szerények és kicsinyek voltak, mutatja azok vételára. így Uliana Benedek egy hámorért — a Göllnitz völgyben — 1623-ban Kreuczer Dánieltől 650 frtot; — Wasserbauch Lénárd egy félhámorért 1628-ban Peczeli Sámueltől 150 frtot, — Stubner Illés a kohó-, hámor- és bányákért Kaiser Wenczeltől 1629-ben 326 frtot, Stempel György a kohó-, hámor- és bányákért 1629-ben szintén Kaiser Wenczeltől 100 mázsa aczélt és Frantz Gergely a kohó-, hámor- és vasbányákért 1640-ben Szontagh Páltól 600 frtot és 18 mázsa aczélt kapott, míg Lányi Pál a város alatti Kaiser-féle hámorért 1713-ban már 1444 frtot, Dobsina városa pedig a Göllnitz völgyi kohóért 1776-ban 17,000 frtot adott. Nevezetes az aczél és kovácsolt — pl. bányaeszközökre felhasznált — vas árak közötti feltűnő nagy különbség ; így pl. Gömöry Mátyás itteni vas- és aczélgyáros 1729-ben a kovácsolt vas fontját 4, az aczélét pedig 30 dénáron adta. A nyers-öntöttvas fontja 1774-ben 2, a kovácsolt vasé pedig ugyanakkor 7 dénárral fizettetett. A vas és aczél részben itt használtatott fel (különösen bányaeszközökre és vasművek berendezésére) részben pedig iglai (Kaiser Wenczel 1629.) göllniczbányai (Stark János 1629.) és más kereskedők által, majd később — a XVIII-ik század közepétől kezdve — fuvarosok által Miskolcz, Debreczen, Kecskemét és Pestre szállíttatván, piaezra és forgalomba hozatott. Megemlítendő, hogy egy^ 1768 mártius 16-án kiadott és a szomolnoki kir. bányafelügyelőséggel 1770. évi augustus 25-én közölt kir. elhatározás, hivatkozással I. Lajos Decretuma 13. czikkére, a vasbányáktól is úgy, mint a többi bányától, urburát szedni rendel.