Kovács Dénes: Gróf Gvadányi József élete és munkái (Budapest, 1884) (Rudabánya, 2003)

A Peleskei Nótárius és Röpiratai

Végtére méff ez is a törvényben légyen, Hogy ki a hazában katonának mégyen Hazánk ezredébe szolgálatot végyen, Ezekbe idegent venni legyen szégyen. Ezen három pontok az igaz gravamen, Kitül nem nyujthatik ezekben leoamen, Verje ily meg magyart a mennyei fiamén, Szívemből kívánom mindörökké ámen. Hasonló tűzzel lép ez elvek mellett sorompóba egy másik röpiratában, mely azonban csak 1796-ban jelent meg. Czíme : „Egy a Rhenus vize partján táborozó magyar lovas katonának Pozsony városába egybegyűlt rendekhez írott levele." S mikor megérte, bogy ez elvek, ha bár részben is, diadalra jutottak, mikor látta azt, hogy országszerte ujolag a magyar divat kapott lábra, s mikor olvasta a Péczeli Mindenes gyűjteményében (1790. III. k. 1511.), hogy a megyék gyűléseire „kaputrokkos" embert be nem bocsátottak s különösen a hölgyek mind az ösi viselethez tértek vissza, örömében nem tudott hová lenni s megírta a magyar hölgyek panaegyrisét ily czím alatt : „A nemes magyar dámákhoz és kisasszonyokhoz szálló versek, melyeket egy megváltozhatatlan buzgó szívvel bíró hazafi, a most közelebb történt változásokra nézve a megnevezett szépnemnek mulatságára és gyönyörködtetésére kibocsátott. Pozsonyban és Komáromban Wéber Simon Péter költségével és betűivel. 1790." Szemében örömkönyükkel dicséri ebben a hazafias szellemű magyar hölgyeket s szörnyű átkot mond arra, aki „idegen ruhával újra takarózna." Ez utolsó munkája e nemben. Az 1790-iki alkotmányos mozgalmak lezajlása után ismét csöndben él s üres idejét Rontó Pálja s történeti müveinek megírására fordítja.