Kovács Dénes: Gróf Gvadányi József élete és munkái (Budapest, 1884) (Rudabánya, 2003)

A Peleskei Nótárius és Röpiratai

mire a nótárius csöndes megnyugvással így fejezi be elbeszélését : Csak nótáriusság éltem reménysége, Mig járul falumnak hozzám kegyessége, Itten Nagy-Peleskén lesz életem vége Valamint most vagyon verseimnek vége. Ez a dióhéjba szoritottt mese is kellően feltűnteti, mennyire minden cselekmény s kerek kompoziczió nélkül szűkölködik a mü. Egyes kalandok leírásából áll az egész, úgy, hogy a költői műfajok egyikéhez sem igen lehetne sorozni. Ez különben is mellékes dolog s részünkről meddő munkának tartanánk arról értekezni, hogy vájjon a komikai eposz vagy költői elbeszélés nevet érdemli-e meg? Eőleg, miután ismerjük a költő czélzatát. Gvadányi ugyanis e munkáját 1787. telén írta meg s kéziratban egy pár jó emberének megküldte. Péczelinek 1788. május 10-én kedveskedett vele egy levél kíséretében, mely érdekes világot vet a mü keletkezésére, épp oly becses adatot ád annak megítéléséhez. Bosszankodva küldi el a munkát — így ír a levélben — mert a másoló, ki tót ember volt, sok hibát ejtett benne. De bízik abban, hogy olyan emberhez kerül, a ki nem csak a műnek, de a szerzőnek fogyatkozásait is ki tudja pótolni. Hivatkozik egy előbb írt levelére is, melyben fölemlíti, hogy ifjúságától fogva víg geniusu ember volt s aztán így folytatja: „innét származott, hogy mindeddig tett munkáim játékosak voltak és fontos dolgokat foglalván magokbon, prést sem érdemlettek. Ezen satyrám is, melyet az abajdoncz szívű magyar gavallérok és dámák ellen írtam, hasonló bordába szövött munka, azért is