Kovács Dénes: Gróf Gvadányi József élete és munkái (Budapest, 1884) (Rudabánya, 2003)

Gvadányi jellemzése

Gyöngyösi István nyomdokait követve mindenben, természetes, hogy mint egy elavult kor képviselője jelent meg a kortársak szemében, s ez egyik oka az ő kivételes, elszigetelt helyzetének az irodalomban. A másik ok az, hogy az öreg tábornok mindvégig dillettáns költő maradt. Czéhbeli ember nem volt soha. Költészeti elvei, kitűzött czéljai, melyeknek zászlajára felesküdött volna, nem voltak. Eleinte unalomból, később pusztán hazafiságból írt. Javítni, oktatni, buzdítani törekedett. Hogy költő volna, azt számtalanszor tagadja maga is, különösen mikor müveit egyes kritikusok, kiket sohasem alhatott ki, bírálgatni kezdték. Egy ilyen alkalomból írja Molnár Borbálának az (Unalmas órákban) e jellemző sorokat: Kaczagtam asszonyom ! Zoillussaiinat Hogy rostálni kezdek csekély munkáimat Mert author nem vagyok, soha nem is leszek, Hogy verses munkácskát olykor-olykor teszek. Unalmas időmet ezzel játszva töltöm De az author nevet magamra nem öltöm, Mert tarsolyos karddal m-m láttam még authort S nem is szagolhatják ezek a puskaport. Marsnak vagyok s voltam haccalaureussa Nem illet hát engem authorok laurussa. Kritizálásákhól nem áradt reám kár, Nem fáj, mert nem patkolt, ha rúg is a szamár. Jól teszed asszonyom, ha őket megveted, Velem együtt üres hangjokat neveted. S hogy működése, épp úgy mint a Dugonicsé és Horváth Ádámé, mélyebb nyomot nem hagyott maga után költészetünkben, egyik fŐoka a Kazinczy Ferencz föllépése, ki irodalmi diktátorrá nőve ki magát, hatalmas egyénisége bélyegét rá nyomta a Gvadányit közvetlenül követő irodalmunk korszakára.