Kovács Dénes: Gróf Gvadányi József élete és munkái (Budapest, 1884) (Rudabánya, 2003)

Gvadányi jellemzése

és szokásait, hogy ezekről könyvet irjon később, de mert természetes vonzódással volt irántuk s gyönyörködött jóizü adomáikban, meséikben, közmondásaikban. Gvadányi pedig meg volt áldva azzal a szerencsés tulajdonnal, hogy emlékezetébe gyorsan felvett s luven megőrzött minden érdekest és jellemzőt. Ezeket azután alkalom adtán jól fel is tudta használni. írói pályája tulajdonképpen akkor kezdődik, mi* kor szakolczai magányába vonult vissza. Itteni csöndes elvonultságában lassan teltek napjai s hogy unalmát elűzze, néha-néha kezébe fogta tollát s a szomszédos pöstyéni fürdőben átélt egy-egy kalandját versekbe foglalta. Lassanként egy kis gyűjtemény jött igy össze, mely kéziratban alkalmasint el volt terjedve a környékben, de nyomtatásban csak 1787-ben jelent meg, ily czimmel : „Pö&tényi Förödés, a mellyet egy magyar lovas ezredbül való százados az ottan történt mulatságos dolgokkal élö magyar nyelven versekbe foglalt 1781. esztendőbe, Rák havának 12-ik napján. Nyomtattatott Tsöbörtsökón a Caspiumi tenger partján azon esztendőbe." E mű közrebocsátásának története ismeretlen előttünk. Lehet, hogy Gvadányi saját jószántából tette közzé, de lehet, hogy mások tanácsából, sőt pressziója alatt, mint az „Aprekaszion"-nál vagy egyéb müveinél is történt. Külömben a munka, egyes apró s néhol nagyon is Ízetlen kalandok elbeszéléséből állván, aesthetikai beszámitbatóság alá alig esik. E közben hovatovább hatalmas arányokat öltött a magyar nyelv és irodalom s az ősi viselet érdekében megindult mozgalom. Magánkörökben, sajtóban, könyvekben egyébről sem volt szó. Ez az országos áramlat magával sodorja Gvadányit is, mind jobban érdeklődik az irodalom iránt, levelezésbe lép a nevesebb magyar Írókkal, s a kor és saját lelkének vissz-