Hadobás Sándor szerk.: Az Érc- és Ásványbányászati Múzeum Közleményei 3. (Rudabánya, 2006)

Tanulmányok - Rudabánya és Dobsina bányaváros kapcsolatai. Bulénerek Rudabányán (Papp Andrea)

már jószerivel használaton kívül levő evangélikus templomot csak 1932-34 között emelték a híres építész, Lux Kálmán tervei alapján, aki egyebek mellett a lillafüredi Palotaszálló tervezője is volt. 1887-ben fúvószeneker, az 1900-as évek elején énekkar alakult Rudabányán, amelyekben a bulénerek játszották a vezető szerepet. 1896-ban a társpénztár kórházat építtetett, rendelővel és két kórteremmel (a mai „lenti rendelő" az Arany János utca végén). Az első szülésznő Panyek Ilona volt, őt 1925-től Schablik Jánosné követte. A századforduló előtt a faluban egy kocsma és egy vegyeske­reskedés működött, a lakosság számának növekedésével viszont a szolgáltatások bővítésére volt szükség. A Seres-család mészárszé­ket, Neumann János és Litvai József vegyesboltot, Sass Jenő trafi­kot nyitott a falusi részen. A bányatársulat cipész-, szabó- és aszta­losműhelyt alapított. A buléner bányászok napi bére 1.20 Ft volt, a többieké 60-80 krajcár körül mozgott, a nők és a gyerekek 40-60 krajcárt kaptak. A bulénerek német nyelvtudásuknál fogva jobban szót értettek a vezetőkkel a tiszti vagy az altiszti kaszinóban, ezért a helyiek fél­tékenyek voltak rájuk, és betolakodóknak tartották őket. A kaszi­nók szabályzata szerint a „vörös szobába" csak a bányatisztek léphettek be, de még az altiszti szoba 1886-ban alapított könyvtá­rát (szervezeti utóda a mai községi könyvtár) sem látogathatták az egyszerű vájárok. A Borsodi Bányatársulat 1900-ban alakította ki a telepi teme­tőt: a sírkert bejáratánál halottasházat épített, és gondoskodott a parkosításról is. A temetőben ma is állnak az első dobsinaiak sír­emlékei (a Rozlozsnik-csalad tagjai, a Pocsubay ak, Eltscher Kár­oly, Fábry Árpád, Harmatha János stb.). A Borsodi Bányatársulat rendelkezésünkre álló irataiból (mun­kás felvételi napló, társpénztári anyakönyvek) tudhatjuk meg pon­tosan, hogy kik és mikor kezdtek Rudabányán dolgozni. Az emlí­tett dokumentumok a nevek mellett megadják a szóban forgó sze­mélyek további fontos adatait is (foglalkozás, születési hely és idő, vallás, családi állapot, házasságkötésének pontos ideje, a feleség neve, születési éve, esetleges halálának éve, a gyermekek neve,

Next

/
Thumbnails
Contents