Hadobás Sándor szerk.: Az Érc- és Ásványbányászati Múzeum Közleményei 3. (Rudabánya, 2006)

In memoriam - Dr. Kretzoi Miklós (1907-2005)

lett a lelőhelyet földdel betakarni, hogy legalább az ásatási területet megvédjék az illetéktelen behatolók kártételétől.) Az őslénytani telep kezelésének és kiépítésének feladatát az Érc- és Ásványbányászati Múzeum vállalta magára, így természetes, hogy az intézmény szorosan együttműködött Kretzoi profeszszorral és munkatársaival. A múzeum és vendégháza volt a kutatások legfőbb bázisa, innen tartották a kapcsolatot a külvilággal (hiszen akkor még a telefonálás sem ment könnyen Ruddbányáról), ide érkeztek és innen indultak az ásatások résztvevői, a lelőhelyet megtekintő hazai és külföldi tudósok, az újságírók, egyszóval mindenki, aki Rudapithecus-ügyben látogatott a községbe. Kretzoi Miklós évente egy-két hónapot töltött a helyszínen, főleg nyáron, amikor terepmunkát lehetett végezni. Ezekben az időszakokban mindennapos vendég volt a múzeumban. Barátságos, közvetlen egyénisége, ügyszeretete és embersége mindenkit magával ragadott. Rudabánya lakói közül is sokan emlékeznek még az ősz tudósra, amint kissé görnyedten, vastag keretes szemüveggel a homlokán, gondolataiba mélyedve bandukol a község főutcáján egyegy fárasztó kutatónap végeztével. Gyakran szóba elegyedett a helybeliekkel, s szívesen válaszolt a leglaikusabb kérdésekre is. Kretzoi Miklós hosszú és sikerekben gazdag pályafutásának kétségtelenül a Rudapithecus-kutatás jelentette a csúcspontját. Sokat tett azért, hogy a nemzetközi tudományos közvélemény befogadja és elismerje a rudabányai leleteket. Külföldi konferenciákon ismertette rájuk vonatkozó elgondolásait és eredményeit, aminek hatására a paleoantropológia legkiválóbb művelői közül sokan elzarándokoltak hozzánk: ki csak Budapestre, a Magyar Állami Földtani Intézetbe, ahol az eredeti csontanyagot őrzik, ki pedig egészen az ásatások helyszínére. Számos magyar és idegen nyelvű tanulmányban tette közzé az egyre gyarapodó ismereteket, míg végül a világhír is felkapta Rudabányát, mint őslénytani lelőhelyet. Az igazi áttörést a Nature című tekintélyes londoni lapban napvilágot látott publikációja jelentette 1975-ben. Sajnos angol nyelvű összefoglaló monográfiája kiadó híján sokáig kéziratban hevert, de 2003-ban (2002-es évszámmal) a Magyar Nemzeti Múzeum jóvol-