Hadobás Sándor szerk.: Az Érc- és Ásványbányászati Múzeum Közleményei 3. (Rudabánya, 2006)

Muzeológia - A Gölnicbányai Bányászati Múzeum (Hadobás Sándor)

stmktúra. Az itt lakókon múlik, hogyan tudnak a jövőben élni a kiváló feltételekkel. JJhorna (Uhorná), Szomolnok (Smolník), Szomolnokhuta (Smolnícká Huta), Szepesremete (Mnísek nad Hnilcom), Helcmanóc (Helcmanovce) és Prakfalva (Prakovce) után a sűrű lombok közül felbukkant Gölnicbánya jellegzetes, régi képeslapokról jól ismert látványa, és a főútról balra letérve, a folyócska feletti hídon áthaladva máris a település történelmi központjában, a Bányászok terén (Námestie baníkov) álltunk. Körülnézve első benyomásaink kedvezőek voltak: a teret és a környező utcákat nemrégen készült díszburkolat fedi, a régi, megmentésre érdemes épületek közül pedig néhányat már felújítottak és részben új funkciót találtak számukra. Látszott, hogy a körülbelül 4.000 lelket számláló városka jelenlegi gazdái törődnek a múlt emlékeivel, és igyekeznek a megnyerő városkép kialakítására. A közterületeken és az üzletekben élénk volt a forgalom, a szlovák mellett itt-ott magyar és német szót is hallottunk, jelezve, hogy a turistaidény kellős közepén járunk. A múzeum a főtéren álló régi városháza 1802-ben emelt kétszintes épületében található, amelynek közepén masszív óratorony nyúlik az ég felé. Előtte magas talapzaton kezét imára kulcsoló díszegyenruhás bányász egészalakos bronzszobra áll, Szamovolszki Ödön budapesti művész alkotása. Az alatta olvasható 1933-as évszám a szobor felállításának idejét jelzi, de a mű korábban, valószínűleg 1900 körül készült. (Jacobs báró matildhutai kastélyának udvaráról helyezték át Gölnicbányára.) A múzeumban kedves fogadtatásban részesültünk: a vezető távollétében az egyik fiatal hölgykollégája várta ötfős küldöttségünket, aki rövid tájékoztatás után végigkalauzolt bennünket a kiállításokon. Szavait rozsnyói muzeológus barátunk, Horváth Pál tolmácsolta. Az intézmény története az 1930-as évekig nyúlik vissza. Akkor vetődött fel a bányászati múzeum létesítésének gondolata, ami 1938-ban meg is valósult. (A bejárat jobb oldalán elhelyezett emléktábla Fabriczi Sámuel [Margitfalva, 1874 - Lőcse, 1954] tanárt nevezi meg alapítóként, aki haláláig az igazgatói teendőket is el-