Hadobás Sándor szerk.: Az Érc- és Ásványbányászati Múzeum Közleményei 3. (Rudabánya, 2006)

Közlemények - A vasérc bányászatának és feldolgozásának története Krasznahorkaváralja és Dernő körzetében (Ján Hlobil)

lamint a Kis-hegyen lévő Antal-érre összpontosultak. Az első vi­lágháború és az ezt követő kedvezőtlen gazdasági viszonyok le­lassították a dernői ércvidék bekapcsolódását a termelésbe, emiatt a bányaüzem építésének előkészületeire csak 1929-ben került sor, amikor Dernőn önálló igazgatóságot létesítettek. Az örökölt 1200 méteres Dénes-támából 1930-ban 150 méter mély vakaknát mélyítettek öt szinttel; a legalsó szintről egy lejtős­aknát (ereszkét) hajtottak ki, amely a lelőhely leggazdagabb ré­szeit tárta fel. A krasznahorkaváraljai Kis-hegyen 1937-ben elvé­gezték az István-akna rekonstrukcióját, amelyet egészen 100 mé­terig mélyítettek, s belőle négy szintet vájtak. A tárnából lóerővel történt a kiszállítás. A fejtés gazdaságossága szempontjából nagy jelentőséggel bírt a termelt vasérc elszállítása Demőről a további feldolgozás helyé­re, valamint a termékek vásárlókhoz való eljuttatása. Demőről az ércet teherautókkal fuvarozták a rozsnyóbányai dúsítóba és pörkö­lőbe. A szállítás gazdaságossá tételét a Pohling cégre bízták. A Kis-hegy és Rozsnyóbánya között megkezdődött a kötélpálya épí­tése, amit 1942 júniusában helyeztek üzembe. A dernői ércet kes­keny nyomtávú sínpályán vitték át a Kis-hegyre. A dernői gyár 1958. március 31-ig önálló üzemként működött az Iglói Nemzeti Vasbányák keretében. 1958. április 1-től mint szervezeti egységet megszüntették, és a rozsnyóbányai üzemhez csatolták. Ekkor Demőn a Dénes- és a Kis-hegy, valamint az An­tal- és az István-aknákban folyt a termelés. Az összevonás után a fejtés már nem volt hosszú életű, mert az érctartalékok kifogyóban voltak. Az egyes részlegeket fokozatosan felszámolták, és 1965 júniusában a dernői Dénes-tárnát megszüntették. Ennek a helynek a teljes leépítése 1965. december 31-vel fejeződött be. 1971-ben még kitermelték a maradék érctartalékot a péntek-pataki támpillé­rekből. A barit fejtése a Kis-hegyen 1972-ben ért véget, a lelőhe­lyet pedig 1974. december 31-ével számolták fel. Ezzel a nappal megszűnt a pátvasérc, a barnavasérc és a barit kitermelésére irányuló bányászati tevékenység a Krasznahorka­váralja - Demő lelőhely körzetben. Fordította: Kovács Ágnes

Next

/
Thumbnails
Contents