Hadobás Sándor szerk.: Az Érc- és Ásványbányászati Múzeum Közleményei 1. (Rudabánya, 2004)
Tanulmányok - L. Juhász Ilona: A permonyík. (A bányaszellem és bányamanó egy gömöri bányásztelepülés, Rudna hiedelemvilágában)
megnézük. De hát nem látunk sémit. Nem vetünk mink otan észre sémit má. Csak engemet mint elzavarta a munkahelyről. Na de hát én tutam, hogy ot vagy 500 métere továb egy román munkás agyonverte kő. Hát lehetsiges, hogy ő gyöt engemet megriasztani. Hát valamikor, mikor én dolgoztam a bányán, hát mikor egy csépet pihentünk, szóba került, azok a idősebek keztek úgy mesélni, hogy permonyíkok is egzisztálnak a bányán. Hát én nem is akartam elhini, mer nem látam, de voltak olyanok, akik íszrevetek, hogy van permonyík. Hogy van neki hatása bányán mászkálni. Meg is magyaráztak, hogy olyan piros ruhágba azok szoktak járni. De igen kicsi, például mind ahogy mongyák ilyen permonyík. Kicsi növésű voltak azok az emberkék, hát lehetséges, hogy az igaz vót. Én nem látam, csak halotam idősebektül, meg hogy vót az hatása nekik akoriba. De most már aztán, mikor in bányába dolgoztam, nem vetem iszre, csak ecer, mikor muszáj volt elszaladni nekem munkahelyiül. Mer az éjféltájba volt és hatása volt, hogy engemet elzavarta. Idedség rám jöt, muszáj volt elszaladni a cimborám után. De aztán, mikor már viszakerültünk a munkahelyünkre, hát mit csináljunk most, cimbora? Gép meleg, nem fúrhatunk továb, hát a cimborám azt monta: lefekszünk egy csöpet, pihenjünk mink is, még a gép é csépet, egy szóval hidegeb lesz, mert ilyen forón nem lehet fúrni továb. Hát én lefekütem a cimbora mögü, kőhöz, deszkára, ő is meletem. De én bizony nem tutam elaludni sémit, csak halgatam, vártam, nem e még fog gyöni az a pasi hozánk másocor. De nem vetem iszre már ezután sémit, mer már neki az óra letelt, hát biztosan ment, ahova való vót. No, azután meg azt is halotam az időseb bányászoktól, mer még én akor fiatal bányász voltam, de mégis hozá, egy szóval szóba keiültünk aval, hogy minek azok a patkányok a bányán vanak. Mondták, hogy nem szabad agyonütni, mer az védi minket, a bányászokat, akár az ércbányákba, akár a szénbányákba van sok patkány. Sokszor igy történt, hogyha nem jó helyre van akasztva a tarisznya, fölmászik is megeszi a bányásznak az ebidet. No de semi, ha megete, megete, nem agyonütötek őtet, mert ha történik valami szakadás, szerencsitlenség, ezek a patkányok iszrevesznek, mintha csak eszibe volna az úgy, mint minden embernek, hogy má iten kel inen szaladni, mer it szakadni fog a bánya, hát őket úgyis agyonüti, hát ugy a bányász is szerencsétlenül járna, hogy ha nem vene iszre a patkányt, hogy má