Hadobás Sándor szerk.: Az Érc- és Ásványbányászati Múzeum Közleményei 1. (Rudabánya, 2004)

Tanulmányok - L. Juhász Ilona: A permonyík. (A bányaszellem és bányamanó egy gömöri bányásztelepülés, Rudna hiedelemvilágában)

ként írta le, olyan kis termetű embernek, aki figyelmezteti a bányászokat a közelgő veszélyre. Elbeszélése szerint amikor 1931-ben elárasztotta termálvíz a bányát, csak a bergmandl segítségével tudtak megmenekülni a bányászok. Jung Károly tanulmányában kiemeli Nagy Dezső szerepét a bányaszellemek könyvészeti feltárásában, mivel a nevezett szerző által publikált bibliográfiákban található a bányaszellemekkel kapcsolatos leggazdagabb irodalom. (Jung 1998.) A közelmúltban jelent meg Hála József és Landgraf Ildikó szerzőpáros Magyarországi bányászmondák című hiánypótló kötete, amelyben öszszegzik a magyarországi bányászmondákkal kapcsolatos eddigi kutatások eredményeit. (Hála - Landgraf 2001.) Munkájukban rendszerezték a magyarországi bányászmondákat, három nagyobb csoportra osztva őket, s az egyes csoportokat is külön alcsoportokra tagolva, részletesen jellemzik ezeket. A bányaszellemek 6 csoportját különböztetik meg: 1. segítő bányaszellem; 2. ártó, büntető bányaszellem; 3. segítő és ártó, büntető bányaszellem; 4. bányaszellemnek hitt állatok; 5. ijesztgetés bányaszellemmel; 6. egyéb történetek a bányaszellemről. A kötetben gazdag válogatást tesznek közzé a magyarországi bányászmondákból, több bányaszellemmel kapcsolatos is szerepel köztük. A segítő, ártó, büntető bányaszellem (3.6.2.2.) kategóriában olvasható egy - a 19. szám alatt szereplő, az általam kutatott faluban, Rudnán -, az MTA Néprajzi Kutató Csoportja által szervezett kutatás alkalmával Manga János gyűjtéséből származó hiedelemtörténet is. (Jelenleg a budapesti Néprajzi Múzeum Etimológiai Adattárában található az EA-6530 szám alatt). Amint fentebb már említettem, a szlovák szöveges folklórnak is szerves részét képezik a különféle bányaszellemekről, bányamanókról szóló történetek. A továbbiakban a szlovák folklorisztika általam, ismert eredményeit tekintem át. Pavol Dobsinsky 1880-ban megjelent szokás és hiedelemgyűjteményében a hiedelemalakok között már megtalálhatjuk a bányamanót, ő azonban lútky néven tünteti fel őket, de megjegyzi, hogy „a selmeci vájárok permoníkoknak is hívják őket, népünk azonban csak »lútky«-nak nevezi őket." (DobSinsky 1880, 114.) A szlovák néprajzi szakirodalomban, tudomásom szerint, ezen a néven nem szerepelnek bányamanók. A szlovák nyelv történeti szótára szerint a lútka cseh eredetű szó a szlovákban, és bábot, babát jelent. (Majtán 1992, 241.) Egyelőre nem világos, hogy milyen kapcsolatban lehet ez a kifejezés a bányamanó alakjával. Dobsinsky e hiedelemalak leírásakor arra nem utal, hogy törpeszerű, alacsony lényről van-e szó, csupán az öltözetét jellemzi. Ez azonban eltér az általá-