Hadobás Sándor szerk.: Az Érc- és Ásványbányászati Múzeum Közleményei 1. (Rudabánya, 2004)
Dokumentum - Almási Balogh Pál „geologiai indítványa", valamint Almási Balogh Pál, Frivaldszky Imre és id. Schedius Lajos jelentése geológiai nevezetességek gyűjtéséről. Sajtó alá rendezte, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Tóth Almos
hogy idézett okoknál fogva könyvtárán és az ahhoz csatolt pénzgyüjteményen kívül semmiféle egyéb tárgyakat ne gyűjtene, hanem mind az eddig gyülteket, mind a még ezután bármely úton gyűlhetőket a Mfagyar] Nemzeti Museumben, mint az ilyenek hazai köz és közös rakhelyében ennek sajátjaként letenné. Másfelül, mihez a bizottmány elnöke Kubinyi Ágoston nfemzeti] museumi igazgató úr igen szívesen járul, kéretnék acadfemiai] igazgatósági úton a fensféges] Nádor, mint a nfemzeti] museum országos pártfogója, hogy a M [agyar] Academia tagjai a nemzeti museum mindennemű gyűjteményei használása körül mind azon kedvezményekben részesülhessenek, melyek a museum czéljai s szerkezetével összeférzethetők; s tekintetnék az Academia oly testületnek, melynek hivatása levén hogy a hazát minden irányban megismertesse, azon előjoggal bírjon: a museum kincseit az épületben levő alkalmas helyen használhatni, s ily végre minden oly segédeszközök kézhez szolgáltatását kívánni, melyek tudományos munkálat körül szükségesek. Könyvekre nézve, mik veszély nélkül hazára kiadhatók, e kedvezésnek az academicusokra kinyerése óhajtható, mint az mindenütt, hol academia létezik, divatban van. Ezek után magához a geológiai indítványhoz, mely nem is egyedül indítvány többé, hanem academia végzés immár, áttérvén, véleményünk ez: Készüljön mindenek előtt Balogh Pál értekezésének teljes kivonata, melynek rendeltetése utasításul szolgálni az ez ügyben felhívandóknak. A készítést maga az indítványozó vállalta el; Írassanak levelek Pest és Buda városaihoz; a megyékhez, Tiszavölgyi Társasághoz, vasút és hídépítő társaság igazgatóságaihoz, hogy építések és ásatások körül teendő vfagyj tett tapasztalataihoz köziének bármely földtanilag érdekes darabokat, úgy egyszersmind netalán találandó archeológiai tárgyakat megvizsgálás, megismertetés és a museumba letétel végett, küldenének be. A pesti Angyalrét birtokosa kéressék, hogy turfatelkének vizsgálatát megengedni és elősegíteni ne terheltetnék. Igy a kőszén-, mész-, építőkő-, gipsz és agyagbányák birtokosai, kik az academia ismeretébe jutnak, szinte ily közre munkálkodás végett felkérendők. Ez egész ügy vitelére egy külön földtani bizottmány neveztessék, mely Balogh Pál, Frivaldszky Imre és Kubinyi Fer fene] rfendesj és Ifevelező] tagokból állhatna, s mind ezen levelezést folytatná, mind a megvizsgálandó helyiségekről, magáról azoknak megvizsgálásáról gondoskodjék, melyeket az említett tárgyak beküldendők lennének s általa megismertetendők. E bizottmánynak addig is, míg e czélra többet lehetne áldozni, évenként egy kisebb összeg, 100-200 ft. adatnék a Tekfintetes] Igazgatóság által rendelkezés alá, miután mind a