Hadobás Sándor szerk.: Az Érc- és Ásványbányászati Múzeum Közleményei 1. (Rudabánya, 2004)

Tanulmányok - Hála József - Landgraf Ildikó: A háromszáz özvegyasszony tánca. Egy bányászmondánk néhány történeti, irodalomtörténeti és folklorisztikai vonatkozása

Előkelő urak színe-javát hívja, Fejedelemasszony egyenként fölírja. Egész napon lót-íut, díszíti a termet, Ételt, italt rendel vagy ezer embernek; Udvari zenészek tanulják a nótát, Rákócziné asszony ír hozzája kótát. Ilyet még nem látott senki a világon, A háromszáz özvegy ott leszen a bálon. Gyűlnek a vendégek, fényes úri népség, Alig győzi már az udvari cselédség. Bányagrómé fején csillogó gyémántok, Tiszta színaranyból derekán a pántok. És a többi asszony, egyik szebb a másnál, Szebbek a tavaszi virágfakadásnál. Suhogó selyemből mindnek a ruhája, Drága aranyszállal varrva hím reája. Utolsónak lép be Rákócziné asszony, Ide-oda hajlong, hogy kegyeket oszszon; Sötétkék ruháján annyi gyémánt csillog, Mint a tiszta égen a ragyogó csillag. Mosolyog az arcza, édes a beszédje, Kereszthegyi bánya nem jut az eszébe. Udvari zenészek ropogósra gyújtnak, A tánczoló párok arczai kigyúlnak, Aztán összehajlik lassan váll a vállal, Édes, buja mámor ragadja magával. Forognak a párok csöndesen, majd gyorsan, S a „háromszáz özvegy nótája" fölharsan: Kereszthegyi bánya alatt Háromszáznak szíve szakadt. Aranyos a szemfedőjük, Kőtenger a temetőjük. A háromszáz özvegy asszony Nagyban készül, hogy virasszon Jaj, de nem a holtak mellett. Muzsika szól, tánczra kelnek.