Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)

Barabás Andor: A hazai uránkutatás és bányageológia története 1947—(1989) -1997

Természetesen más, esetenként fantasztikus történetekkel is találkozik az ember. Magam is ismerek néhány variációt. Az érdekes az, hogy akik ezeket a történeteket mesélik, meg vannak győződve igazságukról. Ez azonban már nem történeti, hanem pszichológiai kérdés. Gondolom, hogy más szakterületek fantasztikus elbeszéléseihez hasonlóképpen kell viszonyulni. A mecseki terület további kutatása nem volt egy sima diadalmenet. Tovább végezték a gamma kutatást és anomális területeket jelöltek ki. A kezdetben lemélyített kutatóárkok és sekély kutatóaknák nem hoztak bíztató eredményt, mert csak a mállási oxidációs zónát tárták fel, ami általában 10 m vastagságú volt. Ebben a zónában inkább csak az urán bomlástermékei okozták a radioaktív anomáliákat, az urán kioldódott. Mindenesetre azért több kutatót irányítottak a Mecsekbe. A gyenge eredmények miatt 1954 elején a Budapesten lévő vezetőség be is akarta fejezni a kutatást, a mecseki terepi szakemberek viszont folytatni akarták. Vitájuk közben egy mélyebb kutatóaknában (III. sz. kutatóakna) radioaktív egyensúlyban levő nagyobb kiterjedésű érctestet mutattak ki Kővágószőlőstől D-re a későbbi I. üzem területén. így ezután a kutatás folytatása mellett döntöttek. (Mindezt M. M. Katunyin elmondásából ismerem.) 1953- ban még dolgoztak a Mecseken kívül is, a feladat meghatározásban szereplő munkákon. Elsősorban a szén és ércbányák revízióját végezték. Az ajkai és tatabányai kőszénterület egyes részein 0,01-0,03 %-os urándúsulást is találtak. A többi bánya vizsgálata nem járt pozitív eredménnyel. Ezen kívül néhány szelvény erejéig (1:100 000-es bejárás?) igyekeztek megismerkedni a hegységek képződményeivel. 1954-55-ben, egészen 1956 közepéig gyakorlatilag csak a Mecsekben dolgoztak. Visszatérve a mecseki lelőhelyhez: korábban már említettem, hogy ott elsőként a „Szőlős-Kelet" anomáliát találták meg 1953 közepén. Ennek közelében volt a „Szőlős-Észak" terület. Ugyancsak 1953-as a „Szőlős-Dél" anomália csoport. A „Nyugat" anomáliákat (Bakonya) 1954 májusában, a „Tótvár" csoportot (másik neve „Ciganszkij", Kővágótöttöstől É-ra) szintén 1954-ben kutatták fel. A „Távoli" (a bakonyaitól Ny-ra eső) terület első anomáliáját szintén még 1953-ban mutatták ki. Az anomáliák erőssége és a kutathatóság nehézségi foka alapján a délszőlősi, a bakonyai és tótvári anomáliákat kezdték meg alaposabban kutatni, bár ez utóbbiakat csak 1954-ben ismerték fel. Az elsőként megtalált Szőlős keleti (és északi) anomáliák kutatása egyelőre háttérbe szorult. A mesterséges feltárások közül ebben az időben elsősorban a kutatóárkot és kutatóaknát alkalmazták, de a bakonyai területen a település és a felszíni morfológia miatt a kutatótárók is szerepet kaptak. 1954 közepétől kezdve a mesterséges kutatólétesítmények közül lassan a mélyfúrásoké lett a vezető szerep. Ahogy egyre valószínűbbé vált a bányászat megindítása, a hidrogeológiai munka is előtérbe került. 1954 végén Baranyin Sz. A. szovjet hidrogeológus vezetésével a hazai ismeretek felhasználásával megkezdődtek a hidrogeológiai vizsgálatok is. Érdekesség, hogy vizsgálták a vizek radioaktív elemtartalmát is, tehát tulajdonképpen radiohidrogeológiai kutatást is végeztek, de a módszert senki sem vette át. Emiatt itthon kellett újra kidolgozni szakirodalom felhasználásával 1957-ben. 1954- ben nagy erővel folytatták a radioaktív kutatási módszerek (gamma kutatás, emanációs kutatás) alkalmazását. Ebben az évben találkoztam először az uránkutató műszerkezelőkkel (operátorok) Bakonya és Boda között. Ők irányítójukként a szovjet szakemberek mellett Mikolai István nevét említették. En 1953 és 1954 nyarán végeztem terepmunkát a mecseki perm területen. Alapvetően két szelvényt vizsgáltam, egy K-Ny-it és egy É-D-it. A terület többi részén csak tájékozódó bejárásokat végeztem. A két szelvényen a Központi Fizikai Kutató Intézetből kölcsön kapott hordozható laboratóriumi készülékkel mértem a gammasugárzást. A készülék nehéz volt, és a platóját minden nap egy helyen be kellett állítani. Az uránkutatók UR4M műszere jóval könnyebb, a terepi munkára sokkal alkalmasabb volt. Egyébként a mért szelvényeken találtam aktivitásnövekedést a szürke és zöld, kibúvásban sárga homokkövek területén, de ez valamivel később volt, mint a lelőhely tényleges felfedezése, és nem olyan jelentős (1. ábra). Jeli emző volt a kutatási munkára, hogy a geofizikai mérések mellett szinte azonnal hozzákezdtek a geológiai térképezéshez is. Az anomális területeken 1:2000-es, az érces rétegek kibúvásának szélesebb környezetében pedig l:10000-es, helyenként l:25000-es geológiai térképet készítettek. N. V. Hahonyina vezetésével nagyon jó litológiai térkép készült 1954-55-ben, ami jól összevethető volt a sokkal nagyobb területre kiterjedő 1960-nal kezdődően készített új geológiai térképekkel. Az új térképezést a nagyobb terület, új megfigyelési feladatok és az előírásnak megfelelő részletes dokumentáció hiánya tette szükségessé.