Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)

Barabás Andor: A hazai uránkutatás és bányageológia története 1947—(1989) -1997

publikációk is megjelentek. Az előzőekben említett témákon kívül más geológiai cikkek is közlésre kerültek. Mindezek hozzájárultak a terület földtani megismerésének közkinccsé tételéhez. A lelőhelyhez tartozik a 90-es években annak a vizsgálata, hogy a Bodai Aleurolit alkalmas-e veszélyes hulladékok tárolására. A Bodai Aleurolitnak, mint formációnak a felismerése Barabás A. 1953-as terepmunkájának eredménye. Előtte Földvári A. említ a terület Ny-i részén vörös palás rétegeket, mint az urándúsulás lehetséges hordozóját, de nem mint önálló, csak aleurolitból és argillitből álló rétegcsoportot. Vadász E. arról ír, hogy a homokkövek között esetenként vörös palás agyagréteg közbetelepülések vannak, ezek a főkonglomerátum felé közeledve viszonylag gyakoribbá válnak. A Bodai Aleurolit felszíni kibúvásához közel, a Kővágószőlősi Homokkő területén volt egy 1892-ben (vagy 1902?) mélyített fúrás. Ez Vadász E. szerint homokkőben indult és végig ugyanabban a képződményben haladt. Ennek a fúrásnak az eredeti dokumentációja 1957-ben előkerült a vállalati geológiai anyagok közül. Eszerint 130 m homokkő után 600 m finomszemű vörös képződmény van a fúrásban. Kár, hogy csak 1957-ben került elő. 10. ábra: Barabásné Stuhl Ágnes palynológiai vizsgálatot végez. A Vállalatnál a Bodai Aleurolittal, mint veszélyes hulladék lerakására alkalmas képződménnyel való foglalkozás 1982-ben kezdődött. A Paksi Atomerőmű fordult azzal a kérdéssel a Vállalathoz, hogy a kimerülő bányákban elhelyezhetők-e biztonságosan a közepes és gyenge radioaktivitású hulladékok. Az akkori bányabeli lehetőségek erre nem voltak alkalmasak, ezért a válasz negatív volt, de egyidejűleg felmerült az a gondolat, hogy a Bodai Aleurolit geológiai adottságai miatt alkalmas lenne rá. Ez a gondolat mint lehetőség végül is a 90-es években került vizsgálatra, de akkor már az erős radioaktivitású hulladék elhelyezése is számításba jött. A lelőhely geológiai munkájából a bányageológia is kivette a részét. Ennek a munkának egy része a kutatás folytatásának is tekinthető. A külszíni készletszámítás csak Ci, C

2 és D kategóriájú készleteket tudott meghatározni. A és B kategóriájúakat vagyis egyes érctesteket nem. Ezt a részletes kutatást a bányageológia végezte el jórészt bányafúrások és azok karotázsának felhasználásával. A költségeket tekintve, ennek a munkának a finanszírozására nem a kutatási hitelkeretből történt, hanem a termelés összköltségének volt része. Emellett azért előfordult 1958 után is időnként kutatóvágat hajtás és bányafúrás egyes bizonytalan ércesedésü vagy szélső területeken a kutatási hitelkeret terhére. Az érctestek felkutatása, térbeli helyzetük meghatározása a bányageológiai szolgálatra várt. Ehhez tudnunk kell, hogy az érctestek a 10-120 m vastag produktív összlet különböző szintjeiben helyezkednek el rétegszerüen és meglehetősen szabálytalan körvonalúak. Nagyságuk néhány 10-től néhány ezer tonnáig terjed, és területük is hasonlóan változó. Ráadásul érctesteken belül a meddő foltok aránya