Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)

Cseh Németh József: Az úrkúti mangánérc kutatástörténeti áttekintése

Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből XIII. Érckutatások Magyarországon a 20. században, 2002, 27-37. oldal Az úrkúti mangánérc kutatástörténeti áttekintése CSEH NÉMETH József 1125 Budapest, Dániel u. 23. Bevezetés Az első világháborút lezáró trianoni békediktátum döntései alapján hazánk elvesztette történelmi jelentőségű ércelőfordulásait és azokhoz kapcsolódó bányászati létesítményeit. A közvetlenül kohászati hasznosításra kerülő ércbányászati nyersanyagok közül csupán a több évszázados múltban nyomon követhető rudabányai vasércbányászat és az első világháború utolsó éveiben, az 1917-ben felismert úrkúti mangánérc állott adottságként, hogy a hazai ércbányászat újra teremtődjön és a kutatások megkezdődhessenek. A mangánérctelep további megismerését a közelgő hadigazdasági összeomlás körülményei között nem követhette gyors hasznosítás, de végül 1917-től megtelepült a bányászat, bár talpon maradása a kezdetek óta kérdéses volt és ez napjainkban is így van. E több mint 80 éves időszak alatt az előfordulás 8 millió tonna oxidos mangánércet, amelyből 1 millió tonna külszíni művelésű volt, valamint 1,5 millió tonna karbonátos mangánércet adott a mindenkori hazai gazdaságnak, sőt egyes időszakokban exportálták is. A mangánérc kutatásának története igen sok tanulsággal szolgál, mivel a hazai földtani ismeretek alapjainak és szemléletének változásait, bukfenceit híven tükrözi, egyes tapasztalataiban pedig a szemlélet változásait is befolyásolta. Nem választható el a földtani kutatás témakörétől az az elemi erővel jelentkező anyagvizsgálati igény, a vizsgálati módszerek bővülése, amely az egyes mangánérc típusok, elsősorban a karbonátos mangánércek hasznosítása során merült fel, és amely az ércek kémiai alkatán kívül az ércek ásványos összetételére, a káros szennyezőkre (foszfor), a nyomelemekre (Co, Ni) és a szemcseösszetételre is kiterjedt. Nem választható el a kutatások egyes időszakában az irányokat meghatározó földtani-, anyagvizsgálói- és nem utolsó sorban bányászati-szakember egyéniségeitől (Vadász E., Noszky J., Sikabonyi L., Szabóné Drubina M., Szandtner A., Fekete S., Grasselly Gy.,). E néhány bevezető gondolat után szeretném vázolni az úrkúti mangánérc-kutatás történetét. A kezdetek Az úrkúti Csárda-hegyen gyűjthető „fekete kövek" - amit a XIX. században a tapolcai cserépkályha-égetők már hasznosítottak - régóta ismertek voltak. Irodalmi említése már 1874-ben megtörténik. Böckh J.( 1874) mégis más irányú kutatás során ismeri fel eredeti helyzetében, amikor 1917-ben eocén széntelep kutatására telepített lejtősaknában Meinhardt V.(1921) liász mészkőre települő, 0,60 m vastagságú oxidos mangántelepre bukkant. A felismerést követő időben az irodalmi anyagokat és a kutatások tartalmi részét is tekintve hét jól elkülöníthető szakaszt ismerhetünk fel (1., 2. és 3. ábra). Ezek a szakaszok: 1./ 1917-ben a lejtősaknai kutatásban megismert mangánérctelep értékelése; 2.1 A csárda-hegyi eocénnel fedett karsztos-töbrös vasas mangán értékelése (1917-1933); 37 Az I., II., III. aknaterületek kréta-fedős mangánérctelep két évtizedes értékelési szakasza (19301951);