Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)
Molnár József: Az Eger és a Demjén környéki mangánkutatás
3. ábra: A Merengő-kutatótáró bejárata (Molnár, 1953). A vizsgálatok az egri Almagyar-dűlő mély útjában, a már korábban ismert barna színű mangános telepek 3(MK)°-os dőlésű rétegfejeinek kibúvásain kezdődött. A telepek nyomozása dőlés mentén kézi aknákkal és sekélymélységű kézi fúrásokkal indult (5. és 6. ábra). A feltárásokban a dőlésirányt követve a barna színű telepek néhány méternyi mélység után eltűntek. Vető menti mélybe süllyedést feltételezve, a sekélyfúrások helyett 200 m-es kapacitású Craelius berendezést telepítettünk (7. ábra). A fúrás több tízméteres előrehaladás után sem harántolta a felszínről ismert barna színű mangántelepet, hanem csak egyhangú szürke színű oligocén agyagot, amelyet időnként kisebb-nagyobb világosabb sávozottságú, de ugyanakkor agyagos konzisztenciájú szakaszok tarkítottak. A szelvényszerkesztésből kiderült, hogyha a barna színű felszíni kibúvások dőléseit a fúrásra vetítjük, úgy ezek mélységi folytatásának tekinthetjük a sávozott szürke agyagos képződményeket. Feltételezésünket az is igazolta, hogy a fúrás említett szakaszából kikerült sávozott minták a magládákban barnulni kezdtek. Ezekből a sávozott és barnuló mintákból a kémiai vizsgálatok karbonátos mangántartalmat mutattak ki. E felismerés valószínűsítette, illetve később megerősítette, hogy a felszínről ismert barna színű mangánérc a mélyebb szinten lévő sávozott karbonátos képződményeknek az oxidos változata (8. ábra). A mangán-gyanús minták kiválogatása az addig meddőnek minősített fúrási rétegsorból a „fínomcsíkozottság" alapján történt, mivel a felszínközeli oxidos mintákat is ez jellemezte. A karbonátos mangános agyag Mn-tartalmának helyszíni közelítő meghatározására Molnár József és Kriván Pál új módszert dolgozott ki. A kimutatás alapelve a Mn 2+-ionok gyors oxidációja Mn 4+-ionokká, amely oxidációs folyamat színváltozást eredményez. A mangán-karbonátok oldódásánál akár kénsavas, akár sósavas közegben, mangánionok kerülnek az oldatba. Ha az oldathoz NaOH-ot adunk, a lúgos közegben oxidációra hajlamos Mn(OH) 2-csapadék válik ki, amelynek oxidációját mangán-dioxid-hidráttá [MnO(OH) 2 ] könnyen elérhetjük H 2 02-dal. Az oxidációs folyamat sebességét és a módszer leegyszerűsítését szűrőpapír alkalmazásával értük el. A szűrőpapírra átvitt reakciónál a NaOH hatására kivált Mn(OH) 2 csapadék a papír nagy felülete következtében azonnal MnO(OH) 2-tá oxidálódik. A MnO(OH)? okozta barna színeződés igen érzékeny reakció, amely még 1 súlyszázalék alatti mangántartalom kimutatására is alkalmas (Pantó & Molnár, 1953). A vizsgálatok bebizonyították, hogy az egri és a demjéni kiscelli agyag rétegsorában több mangánkarbonátos telep húzódik, de ezek 20% feletti Mn-tartalmat ritkán és csekély vastagságban érnek el. Ilyen kifejlődésre a kiscelli agyag távolabbi elterjedési területein is gondolhatunk. A középső-oligocén agyagos, márgás üledéksor külföldön is nagyszabású mangán-felhalmozódásra nyújt példát. A Kárpát-medencében Poprád mellett Kisovce és Svabovce környékén az oligocén flisben jelentős vastagságú és kiterjedésű mangánérc-telepeket ismerünk. Ezek a középső-oligocén meszesebb kifejlödésű tagjaihoz kötve jelennek meg és a mangánt csíkonként váltakozva tisztán oxidos és karbonátos alakban tartalmazzák. Ugyancsak oligocén képződményekhez kötöttek Bulgária (Várna környéki), Ukrajna (Nikopol) és Grúzia (Csiatura) hatalmas kiterjedésű üledékes mangánércelőfordulásai.
