Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)

Molnár József: Az Eger és a Demjén környéki mangánkutatás

Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből XIII. Érckutatások Magyarországon a 20. században, 2002, 199-215. oldal Az Eger és a Demjén környéki mangánkutatás MOLNÁR József 1027 Budapest, Margit krt. 44. II. 3/a. E-mail: hidrolog@mail.inext.hu Összefoglalás A Bükk hegység előterében - Demjéntől Egeren keresztül Noszvajig, sőt Bükkzsércig - mintegy 20 km hosszú DNy-EK-i irányú kiscelli agyagvonulatban több helyen is felszínre lépő kemény, barna - a helybeli lakosok által „csattogókőnek" nevezett - törmelék található. Bertalan József egri kémiatanár vizsgálata szerint ez a kőzet „erősen földes pyroluzit és psilomelán, 25-30 százalék tiszta mangán tartalommal". Vizsgálati eredménye alapján 1919-ben az akkori hatóságoknak javasolta az ásványi nyersanyag hasznosítását. A bejelentésre a hatóságok reagálását nem ismerjük, ellenben Eger és Demjén környékén 1927-től több zártkutatmánnyal találkozunk, ahol sok vállalkozó kezdetleges eszközökkel termelni kezdi a barna színű mangánércet részben a kohászat, részben pedig festékipari célra (egri Kormosbánya). Az érc a gazdaságtalan dúsítás miatt eladhatatlanná vált, s így a vállalkozások abbamaradtak. A rendszeres kutatás csak 1952-ben indult a Magyar Állami Földtani Intézet geológusainak (Pantó Gábor és Molnár József) vezetésével. Már a kutatások elején létesített mélyebb fúrások e területen elsőként bizonyították, hogy a felszínközeli barna mangános agyag egy szekunder képződmény, amely a mélyebb szintű primer képződésű karbonátos mangántartalmú agyag oxidos változata. E felismerést még a 491 m hosszú egri Merengő-táró vizsgálatai is megerősítették (5. ábra). A gyakorlati hasznosítás egyelőre nem valósítható meg, mivel a karbonátos mangánérc gazdaságos dúsítása jelenleg még nem megoldott. A demjéni mangánkutatás 1953-ban azzal a „melléktermékként" kapott eredménnyel is gazdagodott, hogy a mangánkutató fúrások nyomán feltárt olaj mező sok évtizeden keresztül gazdagította az ország kőolajtermelését (V. táblázat). Kutatástörténet A Bükk hegység előterében, Demjéntől Egeren keresztül Noszvajig, sőt Bükkzsércig mintegy 20 km hosszú DNy-EK-i irányú kiscelli agyagvonulatban több helyen is felszínre lépő kemény, barna - a helybeli lakosok által „csattogókőnek" nevezett - törmelék található. Bertalan József, az egri Dobó Reálgimnázium kémiatanárának vizsgálata szerint ez a kőzet „erősen földes pyroluzit és psilomelán, 25-30 százalék tiszta mangántartalommal". Vizsgálati eredményei alapján 1919-ben az akkori hatóságnakjavasolta az ásványi nyersanyag hasznosítását. Az érdeklődés ezután a demjéni területre terelődött, amikor 1927-ben Klusznyicky nevű „vegyvizsgáló" egy kisebb bányát nyitott, de azt - nyílván gazdaságtalansága miatt - másfél év után bezárta (Jantsky, 1953). Ujabb adatot csak az 1930-as években találunk, amikor már kormányszinten is foglalkoznak a mangán-kérdéssel. A Magyar Kir. Iparügyi Minisztérium 1936-ban az 50.988/X. sz. és a 2513/XII. sz. levélben megbízta Horthy nevű, valószínűleg kohó- vagy bányamérnököt, hogy a Demjén környéki kincstári zártkutatmány területén kutatást végezzen. Az erről készült jelentésből kiderül, hogy a Menyecske-hegy, a Cseresznyés-tető, a Pünkösd-hegy és a Hegyeskőbérc andezitje között középső-oligocénben képződött „mangánpala" előfordulásra irányult a kutatás. E területen 48 db 6 m mély fúrás létesült, közülük húsz 0,2-1,2 m vastagságban harántolt mangántelepet. Ezenkívül még egy 40 m mély fúrást is telepített a kutatásvezető, de ez meddő lett. Az eredményes fúrások he-