Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)
Kun Béla: A nyugat-mátrai érckutatások
egri történetíró szerint Gyöngyösoroszi volt. Borsiczky János magyar kamarai alkalmazott 1688. július 15-én azt jelenti, hogy Pásztón járt és ezüst- és sóbányahelyeket mutattak neki. A török hódoltság idejében a király nem élhetett azzal a jogával, hogy a nemesfémeket csak az általa meghatározott áron és csak az állami kohók vehetik át. A török megszállás alatt a nemesfémbányászat megszűnt. A Habsburg uralkodók a mátrai bányászattal 1767-ig nem foglalkoztak. A gyöngyösoroszi Mátrában lévő rég elhagyott Szt. János-tárót, s a mellette lévő másik beomlott aknát és tárót mindenféle ércre 1767. november 20-án Verboth Keresztély rozsnyói bányász kérte fel maga és bányatársulata részére. Verbothék 1769 nyarán az oroszi János-táróban levő bányarészüket eladták Demjány Mihály iglói lakosnak, aki a Xav. Ferenc nevére átkeresztelt oroszi bányát szüneteltette. 1769. szeptember 16án Hog Pongrác az oroszi Aranyhegy nevű helyen felkért egy kutatótárót mindenféle ércre, s azt Szentháromság-tárónak nevezte el (1. Jászói bányakönyv), ahol Demjány 10 héten át több bányászt foglalkoztatott. Ebben a bányában rövidesen Fazola is érdekeltséget vállalt. Fazola az általa felfedezett nagyszámú bánya rendszeres művelésére részvényes társakat keresett, maga Mária Terézia lett a főrészvényes. 1770-ben létrejött a mátrai ércbányák művelésére alakult bányatársulat. A Fazola-féle bányakutatások időszakában Gyöngyösoroszi község határa jórészt a Gyöngyösön lakó báró Orczy József birtokában volt. Orczy élénk érdeklődést tanúsított a bányászatból várható jövedelem iránt. Felvidéki birtokain ércbányákat, zúzókat, egyéb bányaberendezéseket tartott üzemben. Egy 1788-1789. évről szóló jelentés említi első ízben, hogy Orczy József gyöngyösoroszi ércbányája is üzemben van. Hat bányász egy év alatt 18 ölet fejtett. A kiszállított érc ólomtartalma 43 font (43%), ezüsttartalma 3-4 lat volt bécsi mázsánként (175 g/t). A gyöngyösoroszi ércbányában folyó művelést irányító parádi Meissner felvigyázó 1788-ban jelenti, hogy a bányát az akna fenekéig teljesen lefejtették. Ezen felül minden bányász visszaretten a nem bányászmódra, hanem rablók módjára űzött fejtéstől. Orosziban 1798-ban zúzómü felállítását tervezték. 1798—1799-ben az oroszi bányát még művelték, üzemét 1800 után valószínűleg beszüntették. Kitaibel Pál 1800 nyarán az oroszi ércbányát már elhagyottan találta. Gyöngyössolymos határában a 18. század végén indult meg az érckutatás. A Monostor-oldalon a Szt. József bányát 1794 óta a közbérc dűlőben a Kisasszony-bányát, és egy harmadikat a Komlósoldalon kutattak. A Nyíres hegyben kezdtek volna kutatni Manderla és Butsek gyöngyösi lakosok, de a kutatás költségeit nem bírták, a püspökség kasznárja kitiltotta őket a területről. Gyöngyössolymos területén kutattak még Hecht Károly, valamint Richnovszki Vencel (az Asztagkövön és a Csonkabércen). 1844-1845-ben kezdte meg bányakutatásait Polony Károly a hasznosi völgyben. Rövidesen az oroszi völgyben talált, régi, beomlott bánya újranyitására is bányahatósági engedélyt nyert. A környékbeli birtokosokból bányatársulatot alakított. 1857-ben a termelt ötfuvarnyi ezüsttartalmú ólomércet Besztercebányára szállította. A bányászatot Gyöngyösorosziban 1850-54-ben Vass Elek parádi bányatulajdonos és Vrányi György pesti nagybirtokos közös vállalkozással folytatta és ott két bányában ólom- és rézérc-tartalmú fészkeket találtak. 1857-ben a nyugati részen lévő György- és Elek-bányák már szüneteltek. A keleti részen, ahol a Pál-bányatársulat dolgozott két táróban, a Pál- és a József táróban folyt a munka. A bányafeltárások ércét zúzó- és szérelőművel készítették elő. A zúzóban 12 zúzónyíl, 2 seprőszér, 6 iszapolószér és egy aranyszér volt. A József-táró ércének feldolgozása nem volt gazdaságos, ezért a táró művelését abbahagyták. Később feltárás és fejtés folyt a Károly-táróban, a fejtés azonban csak a dúsérces közökre szorítkozott. A másik munkahely továbbra is a Péter-Pál (alsó) táró volt. Ez a táró akkor 228 m hosszú volt, melyből aranyra főként a talppásztát fejtették. A fejtményből kapott mara tonnájának aranytartalma 19,7 és 66,25 g között változott. A Pál társulat 1861-ben - anyagi eszközeinek kimerülése miatt - az akkor létesült Mátrai Bányaegyletbe olvadt be, ami 1866 körül teljesen abbahagyta a Gyöngyösoroszi környéki telérek feltárását és az itteni ércbányászat mintegy 60 esztendeig szünetelt (1. ábra).
