Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)

Nagy Béla: A Börzsöny hegységi érckutatások legújabb kori (1946-2000) története

és az óradnai ércesedéssel vetették egybe, megállapították, hogy a nagybörzsönyi ércesedés ezeknek az analógiája. Pantó G. 1953. márciusában a börzsönyi érckutatás addigi eredményeit a magyarországi színesércelőfordulások előzetes kataszterében összegezte. 1953. május 1-ével a bányászati kutatás földtani ellenőrzését Pantó Gábortól Kisvarsányi Géza vette át. Kisvarsányi G. a kihajtás alatt álló altáró pontos kőzettani feldolgozásához kezd, ebben a munkában Herrmann Margit segíti. Kisvarsányi G. és Herrmann M. (1955) munkájukról a Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentésében számoltak be. Kisvarsányi G. saját bányafelvételi eredményeit az 1200-1600 m közötti szakaszra vonatkozóan Gőbel Ervin mérési eredményeivel egészítette ki. Kisvarsányi G. reambulációs földtani térképezése és az altáróban harántolt kőzetfajták mikroszkópi és kőzetkémiai vizsgálata alapján igyekezett az idősebb és a fiatalabb vulkáni sorozat kőzeteit elkülöníteni. Részletesen foglalkozott a kőzetek hidrotermális lebontásával és a dácit elváltozásaival. Érdemes megemlíteni, hogy mikroszkópos vizsgálatai alapján 5 lebontási fokozatot különített el. Röviden ismertette az altáró 1010-1589 m közötti szakaszán harántolt érces zsinórok és vékony, „kaolinos" telérek ásványos összetételét. Földváriné Vogl Mária vizsgálatai alapján közli az altáró kőzeteinek és érceinek a nyomelem-összetételeit is. Kisvarsányi Géza volt az, aki már 1953-ban kezdeményező lépéseket tett arra, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem Geofizikai Tanszékének munkatársaival a börzsönyi ércesedési területen geofizikai kutatási módszereket is kipróbáljanak. Méréseik alapján megállapították, hogy a mágneses mérések érctestek (pirrhotin) kimutatására nem alkalmasak, a természetes potenciálmérésekkel azonban a felszínközeli impregnációs ércesedéseket sikerült kimutatniuk (Rózsa bánya környéke). Vizsgálataik alapján a radioaktív sugárzásméréseket a kőzetfajták elkülönítésére, illetve a törésvonalak kijelölésére alkalmasnak tartották. 1954. február 1-vel a nagybörzsönyi érckutatás földtani irányítását Gőbel Ervin vette át, és már március 31-ére összesítést készített a kutatások március 15-ig elért eredményeiről. Jelentésében a terület földtani felépítésére vonatkozóan átvette a korábbi kutatók eredményeit, de az altáró ércesedését a saját gondos felvétele alapján ismertette. Összesítette a területről készített kémiai elemzéseket, és józanul mérlegelte az ércesedésről kialakított véleményeket. Jelentésében kutatási programot is adott, amelyben a geofizikai módszereket preferálta. Szükségesnek tartotta a természetes potenciál- és a radioaktív sugárzásméréseket, valamint általános szerkezetelemzéseket, telér- és vágatszelvényezéseket, résminta-vételezéseket és a telérazonosítás mielőbbi megoldását sürgette. A felmerült igényeknek megfelelően az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet 1954-ben kapcsolódott be a nagybörzsönyi érckutatásba. Komáromi István csoportja 6 km

2-es területen 20-50 m-es állomásközökkel elvégezte a mágneses térerősség függőleges összetevőjének és egyes szelvényeken a vízszintes összetevőjének a meghatározását. A vizsgálati eredményeik alapján szerkesztett anomáliatérképet 21 db kőzetminta, előzőleg kőzettani szempontból (pl. kőzetelbontás) is minősített laboratóriumban meghatározott mágneses szuszceptibilitás-értékének felhasználásával értékelték ki. Megállapították, hogy a terület mágneses minimumai főként a bányászatilag feltárt ércesedésekre esnek és azt, hogy a mágneses térerősség alacsonyabb értékei a dácit elterjedését jelzik. Eredményeiket kritikusan értékelték. Megállapították, hogy a módszer sem ismeretlen érctest, sem elfedett kőzethatár nyomozására közvetlenül nem használható. Szalay Miklós (1954) csoportja a Rózsa bánya felett végzett 10 m-es állomásközökkel természetes potenciálmérést végzett. Az 1,7 km

2-nyi területen végzett méréseik alapján megszerkesztett ekvipotenciális görbék két jól záródó, 150 m viszonylagos értékű minimumot adtak ki, amelyek egyike a Rózsa bánya impregnációs ércesedésének a felszíni vetületével pontosan egybeesik. A Rózsa bánya és a Ludmilla-táró között féltávolságban kimutatott másik minimum, Szalay M. véleménye szerint a Rózsa bánya „tömzséhez" hasonló felszínközeli érctesttől származik. Tatár János (1955) már 1953-ban végzett tájékoztató radioaktív sugárzásméréseket az Alsó Rózsatáróban és a Ludmilla-táróban. Az ércesedés és sugárzási értékek közötti feltételezett kapcsolat pontosabb meghatározására 1954-ben az ércesedés környékén a felszínen K-Ny irányú szelvények mentén és az altáróban is méréseket végzett. A Geiger-Müller számlálócsöves mérésekkel a helyszínen a ysugárzást, a laboratóriumban pedig a begyűjtött mintákon a ß-sugarzas mértékét mérte. Megállapította, hogy a dácit mind a felszínen mind a tárókban az andezitnél nagyobb sugárzási értéket ad. Az agyagásványos telérek mindig minimumként, a kvarcos kitöltések pedig maximumként jelentkeznek. Végső konklúzióként megállapította, hogy a sugárzási különbségek csak a telérek közvetlen közelében mérhetők, ezért a módszer a felszíni kutatások során nem alkalmazható.