Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)
Wéber Béla: A tórium földtani kutatása Magyarországon
általában a minták vizsgálati lehetőségét) alapvetően befolyásolta az a tény, hogy az alaphegységi triász formációk kőzeteit 300-330 m-rel az összefüggő karsztvízszint (+115 - +130 tszfm) felett, a karsztosodott oxidációs szintben harántolták. A mélységi kutatás eredményei szerint a tórium-anomáliák (anyagában is vizsgált) legnagyobb ismert mélysége a budaörsi területen 16,2 m, a nagykovácsi területen 25 m, a közvetlen felszíntől mérve. Az utóbbi helyen az egyik jellegzetes felszíni anomália feltárására mélyített kutatóárok (3/c. ábra), majd akna (és vágatok) által kijelölt ÉK-DNy-i irányú szelvénybe települt az l/a. sz. fúrás. A fúrás 55-58 m között 6800 uR/h intenzitású „zónát" harántolt. Fúrástechnikai okok miatt vizsgálható anyag innen nem került felszínre. Ugyanebben a fúrásban 64-65 m, 85-87 m és 130 m alatt is fordultak elő kisebb anomáliák. A tórium-anomáliák közvetlen földtani kapcsolatai A budai-hegységi tórium-anomáliák a ladin-karni dolomitokból és a nori dachsteini mészkőből álló alaphegységi területen fordulnak elő. Az anomáliák földtani hatója azonban nem csak az alaphegységben megjelenő képződmény és jelenség, hanem a fiatalabb (pl. oligocén-pleisztocén) denudáció terméke is lehetett. Az anomáliák felszíni-felszínközeli közvetlen földtani kapcsolatában eddig az alábbi változatokat lehetett felismerni (3. ábra). • A ladin diploporás, porlódó dolomitot átszelő „törések"-hez, esetenként felismerhető vékony kaolinites agyag (60% kaolinit, Földváriné Vogl Mária elemzése) kitöltésű „törésvonalakhoz" kötve (budaörsi anomáliaterület, 3/a. ábra). Egyetlen mintában makroszkóposán megfigyelt kísérőásvány a cinnabarit élénkvörös, földes változata volt. Az a tény, hogy a Hg a Th mellett fordult elő valószínűvé tette, hogy a tórium előfordulásának ez a típusa a hidrotermális eredetű endogén előfordulást képviselte. Nem zárható ki, hogy az aknában harántolt Th-tartalmú kaolinites agyag eredetileg olyan földpátos, tórium-tartalmú telérkőzet volt, amelyet a feláramló hidrotermák elbontottak. A hosszantartó feláramlást a higany jelenléte bizonyítja, amely a hidrotermális folyamatokban az egyik legkésőbb kiváló elem. • A dolomitban kialakult, porlódó, sárgás-vöröses-lilástarka színű, változó vastagságú (1 m?) zónában. A porlódó dolomit makroszkópos jellemzői (teljesen széteső kőzet, sárgától vörösliláig terjedő tarka sávok stb.) és pl. az elemzési adatok szerint a legnagyobb Th-tartalommal korreláló Si0 2tartalom szintén a hidrotermális hatásokat mutatják. A nagykovácsi anomáliaterületen ez a típus állt legközelebb az előbb bemutatott budaörsi típushoz (3/b. ábra). • A nóri dachsteini mészkő meredeken (40-70°) dőlő rétegeivel közel párhuzamos helyzetű, a mészkőrétegek közé „zárt" mészkőtörmelékes bamássárga, vörösestarka és vörösagyagos (a fedő és fekü felé éles határú), változó vastagságú (0,3-1.8 m) zónában és emellett a vörös-sárga-barna agyaggal erősen cementált, mészkőbreccsás zónában (3/c. ábra) A tektonikus breccsa „ércesedését" dokumentálja az 4. ábrán látható autoradiográfiai felvétel, amelyből jól kitűnik, hogy a tórium a kötőanyagban van. A radioaktív kötőanyag mentén, az egyes mészkődarabok szélén, a kőzet enyhe, szalagos (nem felületi!) elszíneződéssel jelzett elváltozása volt megfigyelhető. A Nagykovácsi anomáliaterületen elsősorban ennek az anomáliának a mélységi kutatása történt aknával, vágattal és fúrással (lásd fentebb!). Innen, a felszínről került elő az a néhány cm átmérőjű „vörös agyaggumó" küllemű ércdarab, amelynek a tórium-tartalma 12,2% Th0 2 volt, 0,041% U- és 7,9% P 2 0 5-tartalom mellett. Más (kolorimetriás és gravimetriás) elemzési adatok szerint a minta Th-tartalma 13,8% és 13,9% (Almássy Gyula, 1957, KFKI). Az autóradiográfiás felvétel (Kiss János, ELTE, 1958) szerint az ércmintában a tórium felhős, csapadékszerű eloszlásban jelenik meg. A minta a tórium és foszfor kései epigén eredetű, „szélsőséges" felhalmozódásának példája, amelynek forrása az elsődleges Th (TR) ásványok mállása lehet. Külföldi és hazai karsztbauxitokban ismert a lantanida- és tórium-tartalmú ásványok (allanit, bastnäsit, párisit, röntgenit, szinchizit, keralit, xenotim, tyujamunit) epigén és áthalmozott előfordulása (Bárdossy Gy. & Pantó Gy., 1970, 1971, 1973, in Bárdossy Gy., 1977, Karsztbauxitok. Akadémiai Kiadó, Budapest).
