Balogh Béla, Oszóczki Kálmán: Bányászat és pénzverés a Gutin alatt - Nagybánya és környékének bányászata, ércfeldolgozása és pénzverése 1700 előtt (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 12., Miskolc – Rudabánya, 2001)

NÉGY ÉVSZÁZAD BÁNYÁSZATA - A bányászat viszonylagos fellendülése

Nagybánya városa az érintett bányajavak bérlője.(61) A bérleti összeg most is évi 2.000 tallér volt. Az 1620 áprilisában és 1636 decemberében összeírt vagyonleltárak,(62) a város által vezetett (és máig is viszonylag épen maradt) számadások valamint a pénzverde felügyelőinek időszakos számadásai alapján részletes képet alkothatunk a körzet bányászatáról és nemesfém feldolgozásáról. Mindenekelőtt leszögezhető, hogy az első időben a város a bérelt Nagy verem nevü bányán kívül az Új akna (más esetekben „Város Uy Sattia"), a borpataki völgyben található „Kiz-Bánia"-t is művelte. Minden bányának külön gondnoka (huttman) volt, de a Nagyverem nagyságrendben és folytonosságban messze megelőzte az utóbbi kettőt. 1621-ben a város költségén idegen bányaszakértők vizsgálták meg a „Brassai bányát", de ennek müveltetésével, az adott időszakban a város nem foglalkozott. Annál több gondot jelentett a Nagyverem és a Lisibona testvérek tulajdonában lévő „Kis Gepely" nevü bányaterületek között keletkezett „Szakadás" kitermelése. Ez utóbbi hely a Nagyverem bányahatárához tartozott, de megközelítése és kiaknázása a Kisgépelyen keresztül sokkal gazdaságosabb volt. A város előzetes tudta nélkül Lisibonáék meg is kezdték a „Szakadás" kihasználását. A város ezért a két testvért a szatmári vár ispánjánál és Szatmár megye egyik szolgabírájánál bepanaszolta. Az ezek jelenlétében megszületett egyezség szerint a „Kis-Gepely" új szállítórendszerén át a föld felszínére felhozott „Szakadásból" eredő ércmennyiség egyharmada a várost illette, a többit pedig Lisibonáék dolgozhatták fel. A Kisgépelyen kívül Lisibonáék a felsőbányai Borkút bányát is műveltették. (A testvérek közül az egyik az erdélyi fejedelmi kincstár nagybefolyású bányászati szakembere lett, akinek főként Zalatna vidékén magánérdekeltségei is voltak.) Az 1620as évek elején rajtuk kívül, a nagybányai beváltóhivatalnál, jelentős mennyiségű nemesfémet váltott be a Herberstein család (anya és fia), akik a felsőbányai Vant és a láposbányai „Feketebányát" művelték, Felsőbánya városa, Czeoff Orbán nagybányai és felsőbányai bányagazda és mások. Ebben az időben a kapnikbányai bányák is jól jövedelmeztek. A nemesfémek kötelező beváltásának ellenőrzését megszigorították. Ezzel kapcsolatban Bethlen Gábor még 1620 májusában rendelkezett, külön is kiemelve annak szükségét, hogy Herberstein kohói mellé Nagybánya városa külön ellenőröket állítson. Tíz évvel később a család Ausztriába költözött. Ezért a volt Herberstein tulajdont képező bányák Bethlen Istvánra szállottak. 1630-ban a Nagybánya városa által bérelt kincstári bányák között a láposbányai Feketebánya, sőt a korábbi Lisibona érdekeltségű Kisgépely és Göncvár is jelen volt már. Kisebb-nagyobb intenzitással a város még a „Rozsály alatt" (ez a mai Herzsabánya körzete lehetett), a „Lóaknában", a „Kacér" és „Újkerék" (korábban Város Új Sattia) nevü bányákban is bányászott.(63) Pénzügyileg azonban ez a tevékenység, a városi jövedelem szemszögéből ítélve, nagyon ráfizetéses tevékenység volt. Egyes források tanúsága szerint Nagybánya városa mintegy 20.000 forintos veszteséget könyvelhetett el. Ezért 1637-től kezdődően egy évtizeden át gyakorlatilag nem végeztetett bányaművelést. 1647-ben a tanács, többek unszolására úgy határozott, hogy az ismét gazdátlanul maradt láposbányai Feketebányában kísérelje meg szerencséjét. Az egyik Lisibona leszármazott bányagondnoksága alatt végzett munka azonban ismét ráfizetésesnek bizonyult. A város