Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

A SZENT KATALIN KÁPOLNA ÉS ISPOTÁLY

alapterületű, északi oldalán három, nyugati oldalán egy nagyméretű támpillérrel erősített épület. Az északról két kisebb helyiséggel a hajóhoz kapcsolódó épületben előkerült igen töredékes lépcsőalapozás, valamint két, nagyméretű belső cölöplyuk esetleg kétszintes épületre enged következtetni Az ispotály részleges pusztulását követően a 15. század közepén az épületet a pálosok veszik át, erről az írott források egyértelműen tájékoztatnak. Nem szólnak a források azonban arról, hogy az ispotályt a pálosok saját igényeik szerint alaposan átépítik. Az ispotály céljaira emelt épületek elrendezésének kialakítása során alapvetően két út figyelhető meg. Az egyik, ahol a nyomorultakat az ispotály templomának kisebb egységekre osztott hajójában helyezik el. E megoldás az ispotály lakóinak fontos lelki gondozás céljából szükséges, hiszen így a szentélyben zajló szertartások részesei lehetnek. A második út, amikor a nyomorultakat egy külön épületben helyezik el, de a lelki gondozás érdekében ehhez az épülethez közvetlenül kapcsolódik egy kápolna, vagy templom is. Telkibányán az általunk feltételezett igen nagy karzattal épült hajóban helyezték el az ott lakókat, az ispotálymester pedig a hajóhoz kapcsolódó északi melléképületben élt. Az ispotály elhelyezkedése megegyezik a középkori városi ispotályok többségének városszéli, vagy falakon túli elhelyezkedésével. Az ispotálytól az egykori plébániatemplom felé haladva, kisebb kiemelkedést vág át a mai út. Ez az egykori sánc maradványa is lehetett. A bányavárosi oklevelekben szereplő nevek alapján részben német származású lakosság városi hagyományai, valamint a 14. századi aranybányászat során felhalmozó-