Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

A TELKIBÁNYAI BÁNYÁSZAT VIRÁGKORÁNAK UTOLSÓ SZAKASZA - A bányászati műveletek és létesítmények helyei

a 18. században a veresvízi mosómü. Jelentős létesítmény volt a Kecske-réten nyíló Lobkovitz táró, feltételezhető, hogy ezt érte el a Csengőbányából hajtott vágat. A felmért hossza 1400 m. A Teréz táró középkori vágatszelvényei is arra utalnak, hogy kihajtása már ebben az időszakban elindult. A nagyobb tárók közül meg kell említeni a Csöcsvölgyi táró és gát rendszereket, ahol ércőrlés is folyt. Az itt talált malomkövekből ítélve koruk a 15. század elejére tehető. A Ferdinánd táró eredeti vágatszelvénye, amely 76 cm széles és 208 cm magas volt, arra utal, hogy a kihajtását ebben az időben kezdték. Ezt a szelvényt bővítették fel a későbbi műveleteknél. A nagyarányú bányamüveletekhez a zúzok, osztályozók, dúsítók egész sora csatlakozott a kornak megfelelő technikai színvonalon. Közvetlenül a Veresvízi táró déli oldalán még megtalálható a vízduzzasztógát nyoma, valamint az üzemi épületek maradványa. A Veresvíz patak alsó szakaszán, valamint a Jó-hegy patak mentén, ahol lehetőség volt a patak felduzzasztására, a nyilaszúzók egész sora működött. Erről tanúskodnak a még ma is fellelhető iszaphányók és gátmaradványok. A Királykútnál volt az ércelőkészítő központja, ahol malmok működtek és itt végezték el az őrölt aranyérc dúsítását is az akkori technológiának megfelelően ponyvás szereken. Igyekeztek minden lehető vízi energiát kihasználni, még ma is megtalálhatók a viszonylag kisebb vízhozamú Gúnya patak medrében a duzzasztógátak nyomai és az őrlő malomkövek. A Király-kút melletti lapos terület, ami jelenleg csemetekert, az ércelőkészítők nagy iszaphányója volt, amelyben még ma is kimutatható a nemesfémek ma-