Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

A BÁNYÁSZAT TECHNIKATÖRTÉNETE - A telkibányai bányászati technológia

ékkel és kalapáccsal történt. A közetek, különösen a felszín közelében nem voltak kemények. Nem volt szükség az un. közt sütésre, a tűzzel való jövesztésre. Erre utaló nyomok a későbbi időben kiképzett vágatoknál sem voltak találhatók. A kőzetek jövesztését csákánnyal végezték, a nyélre húzható ékek, vagy a kézi vésők alkalmazására csak a keményebb kvarcitos kőzeteknél volt szükség. A nyeles ékekből egy-egy műszak alatt 8-10-et is elhasználtak, amelyeket vállon kötélre felfűzve, frissen élezve vittek a munkahelyre. Az ilyen kézi módszernél arra törekedtek, hogy minél szűkebb vágatszelvényeket képezzenek ki. Nem ritkák a 170 cm magas és 60 cm széles boltíves vágatok sem, de a rudabányácskai bányában, a kvarcos kemény kőzetekben 60 cm magas vágatok is találhatók állékony állapotban. Jól láthatók a vésés nyomai és a viszonylag elég sűrűn kiképzett mécses fülkék. A Gusztáv Adolf táróban fáklyák maradványai találhatók. Telkibányán a 18. században újrainduló bányászat során a vágathajtásnál már általánossá vált a robbantásos jővesztés. A még járható vágatoknál ezek a szakaszok igen jól követhetők, a fúrási módszer miatt a szelvények kissé kibővülnek, az oldalak és a fote egyenetlenek. A fúrást 0,8-1,3 méter hosszú acél furószárakkal végezték úgy, hogy az egyik bányász vállával alátámasztva tartotta, és ütésenként forgatta a fúrószárat, egy másik pedig a furószárra vert. Műszakonként 1-2 fúrólyuk készült el a keménységétől függően, amihez 6-8 furószár élét koptatták le. A robbantás a hét utolsó munkanapján történt, hogy a pihenőnapon a vágat kiszellőzése megtörténjen. A robbantáshoz a lőport Kassáról szállították, a Veresvízi bányánál egy központi raktárban tárolták. Innen látták el