Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

A BÁNYÁSZAT TECHNIKATÖRTÉNETE

A BÁNYÁSZAT TECHNIKATÖRTÉNETE Számos külföldi kiadvány foglalkozik az ókori bányászat technikájával. A fontosabb hazai iparágak, a gépészet, vegyészet, textilipar, stb. feldolgozta technikatörténetét, de sem hazánkban, sem a Kárpát-medencében átfogó bányászati technikatörténet nem készült. Hiánya annak tulajdonítható, hogy a geológiai körülmények és az ehhez tartozó technológiák nem csak koronként, de területenként is igen változóak. Hazánkban még ma is találkozunk egy-egy olyan bányászati eszközzel, ipari rommal, vagy bányászati felszereléssel, amelynek rendeltetése vagy kora tisztázatlan. A technika története kormeghatározó lehet a bányászattörténet egy-egy tisztázatlan adatával kapcsolatban, de nagy segítséget nyújthat napjainkban is a gazdaságossággal kapcsolatos vizsgálatoknál. A bányászati technika bölcsője az ókori Közel-kelet és Ázsia volt. Bányászati kultúrájuk több mint ezer évvel előzte meg a kárpát-medencei kultúrát. A mai szemmel bármennyire is primitívnek mondható az akkori módszer, de ez képezte az alapját a térségünkben kifejlesztett technológiának. Megemlíthető, hogy a bronz és a réz alkalmazására Mezopotámiában már i. e. 3500-ban sor került. E térségben i. e. 3000-ben már vízemelő-kerekeket használtak. Vízszivattyút i. e. 250-ben alkalmaztak először Görögországban. A vízi energia felhasználását vízkerekek alkalmazásával a rómaiak kezdték i. e. 10-ben. Plinius római tudós és író (i. sz. 23-79) a História Naturalis című könyvében, amely a kor természettudományos ismereteinek enciklopédiája, a középkori természettudomány legfőbb forrása, külön fejezetben foglalkozik a bányászattal, helyenként részletes technológiai leírást adva.