Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

A BÁNYÁSZAT MÁSODIK VIRÁGKORA A 18-19 SZÁZADBAN - Magán bányavállalkozók

Johannis Bányatársulat, András Bányatársulat, Szent András Bányatársulat, András és Ferenc Bányatársulat, András és Istenkegyelme Bányatársulat, András és János Bányatársulat, Mária és Zsófia Bányatársulat, MáriaGlückauf Bányatársulat, Koppy István bányászati vállalkozása. Természetesen csak 2-3 bányatársulat működött Telkibányán, úgy látszik, a tulajdonosok gyakran változtak, a vállalkozások gyakran egyesültek vagy szétváltak. Ezek a magánvállalkozások akkor működtek eredményesen, amikor szünetelt a kincstári bányászat. Nem lehettek versenyképesek a tőkeerős, jó felszereléssel, létszámmal és nagy tapasztalatokkal rendelkező kincstári bányászattal. Tevékenységüket a szomolnoki kincstári bányaigazgatóság és bányakapitányság ellenőrizte, és még a kisebb bányabeli és külszíni munkákat is engedélyeztetni kellett. Nemesérceiket saját maguk dúsítják, foncsorozzák, de rá vannak kényszerítve, hogy hatósági áron Szomolaokon váltsák be, amiért több esetben tiltakoznak, és kérik az alsó-magyarországi beváltóhelyek engedélyezését és a beváltási ár kifizetését a Selmecbányái királyi pénztárnál. A foncsorozáshoz szükséges higany és a lőpor kiutalását is külön kérvényezni kell. A zúzó építéséhez szükséges szakembereket is Selmecbányáról kérik, és innen kapnak foncsorozó malmokat. Többször anyagi gondjaik vannak, kölcsönt kérnek, és kérik az úrbér csökkentését és a robot elengedését. Amikor a kincstár zúzó és foncsorozó berendezései szűknek bizonyulnak, a magánvállalatok bérmunkát vállalnak. Többször kényszerülnek arra, hogy egy-egy nagyobb munkánál vagy vágatbeomlásánál a kincstári bányától kérjenek segítséget. A kincstár elutasítja a telkibányai lakosú bányászok alkalmazását még