Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

A BÁNYÁSZAT MÁSODIK VIRÁGKORA A 18-19 SZÁZADBAN - A kincstári bányászat

Ettől az időtől megkezdik a kincstári bányászat visszafejlesztést. Leállítanak néhány munkahelyet és 30 munkást Szomolnokra helyeznek vissza, de még nem számolnak a bányászat teljes leállításával, hiszen még engedélyezik a Veresvízi táró mellett egy istálló építését. 1852ben Telkibányára rendelik Johann Lipter fobányamestert az 1853-i terv elkészítésre. Javaslatára szeptember 2-án egy bizottság száll ki Telkibányára Adriány Ignác királyi bányafelügyelő vezetésével. E bizottság a kincstári vállalkozás megszüntetését javasolja. Úgy ítélték meg, hogy a gazdagabb telérfeltárások ellenére a viszonylag nagyarányú és gyorsított ütemű fejlesztések és feltárások költségei nem térülnek meg, és nem várható egy nagyobb kapacitású, jövedelmező kincstári bányászat kialakítása. Ebben az évben a kincstár 14 munkahelyen dolgozik a bányákban, működteti a Veresvízi tárónál kiépített ércmosóját, aranyvizsgáló állomását, érctároló és ércválogató épületeit, kovácsműhelyét, robbanóanyag-raktárát, irodaházát, vendégszobáit, bányamester- és munkáslakásait. A völgy alsó részében a korszerűsített érczúzda és száraz-őrlőmalmok, a hányók feldolgozásra épített szerek, a Mária tárónál felépített külszíni üzemek, az ósvavölgyi zúzda, pörkölő kemencék és osztályzó szerek, a községben lévő macellánum, amely a munkások ellátását végezte, helyőrség, orvosi rendelő, és egyéb kincstári létesítmények sorsáról is kellett dönteni. Első lépésként a létszám leépítését kezdik meg. Miután a még feltárt ércfészkeket lefejtik, a bányászok nagyobb részét Gölnicbányára és Szomolnokra telepítik át. A műszaki és adminisztratív létszámot is csökkentik, a bánya orvosát, Szelepka Jánost Gölnicbányára helyezik át. Az utolsó bányamester Wlaszky Mátyás, aki Telkibányán