Uzsoki András: Adalékok az aranymosás történetéhez és technikájához (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 31., Rudabánya, 2004)
Epilógus
Epilógus Ösi és érdekes mesterség történetét, technikáját és szerszámkészletét ismertettem, hogy ráirányítsam a figyelmet a téma kutatására. Amíg mindennapi foglalkozásnak számított az aranyászás, addig csupán a kuriózum kedvéért közöltek róla egy-egy tudósítást. Ma már muzeális értéknek számít bármilyen aranymosó felszerelés. Az aranymosás történetének kutatása, eszközanyagának megmentése több tudományág feladata. A néprajz általában peremterületnek tekintette és a kismesterségek közé sorolta ezt a foglalkozást. A helytörténészek ugyan sokoldalúan közelítették meg a témát, de a tárgyi anyag leírásával és megmentésével keveset törődtek. Régészeti szempontból sem igazán törődtek vele, mert kézzelfogható leletanyaga nem maradt fenn. Az aranymosás történetének alapos ismerete nélkül pedig sohasem tudjuk megoldani az őskori, a római kori és a középkori aranytárgyak, pénzek nyersanyagának izgalmas eredet-problémáját. Mai szemmel nézve talán hihetetlennek tűnik az a vitathatatlan tény, hogy a világ aranytermelésének legnagyobb része évezredeken keresztül mosásból, nem pedig bányászatból származott. Csak az újkorban fordult meg az arány az utóbbi javára A Közép-Európában előkerült gazdag őskori aranyleletek nyersanyagának forrását a folyókban kereshetjük. A Kárpát-medence aranyban gazdag vizei, továbbá a Duna és a Rajna számos mellékfolyójával együtt ősidők óta megterítette a zátonyokat és a partokat aranyszemekkel. A folyók mentén űzött aranymosással magyarázható a rendkívül finom bronzkori és vaskori aranytárgyak eredete is. A Kr. e. I. évezred második felének óriási kelta birodalma is ezt a lehetőséget aknázta ki. A rómaiak intenzív aranybányászatot és -mosást folytattak Dáciában, a későbbi Erdélyben, melynek nyomai számtalan helyen kimutathatók. Csupán