Volny József: Gömör megye bányaipara (1867) (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 29., Rudabánya, 2003)

Zárszó

hengereltáru-exportot bonyolított le Bécsben is, ami a megerősödő magyar vaskohászat legnagyobb sikerének számítható. " A sikerek ellenére 1871-ben a vállalat részvényeseinek bizalmatlansága, féltékenysége miatt lemondott állásáról. 1872-től 1874-ig - gróf Andrássy Manó felkérésére - a Salgótarjáni Vasfinomító vezérigazgatója volt. Az újonnan alapított vállalat termelését rövid idő alatt felfuttatta. 1874-ben nyugdíjba vonult, és Budapestre költözött, de tanácsadóként a későbbiekben is részt vett a kohászati üzemek fejlesztésében. 1878. szeptember 14-én hunyt el 1867-ben vásárolt birtokán, a Gömör megyei Osgyánban (ma Ozdany, Szlovákia). Volny József szakirodalmi munkásságot is folytatott. Cikkei több korabeli lapban jelentek meg: Az Ipoly-sajóvölgyi vasút és a felsőmagyarországi vasipar {Magyar Sajtó, 1857. 120. sz.); A kassai iparkiállítás (U. o., 1857. 165. sz.); Vasiparunk {Pesti Napló, 1860. 14., 15., 19. sz.); Vasiparunk {Országos Nagy Naptár 1862-re); Vasiparunk és a szabad kereskedés {Anyagi Erdekeink, 1865). Önállóan kiadott írása: A bizottsági bányatörvény-javaslat. Pest, 1871. Legfontosabb, az utókor érdeklődésére és figyelmére feltétlenül számot tartó műve Gömör megye bányászatát és kohászatát mutatja be. Jelentősége abban áll, hogy ez az első szakszerű magyar nyelvű összefoglaló munka a híres bányavidékről, a hazai ipar egyik bölcsőjéről. Forrásértéke indokolja az eredeti megjelenési helyén, a Hunfalvy János szerkesztette Gömör és Kishont törvényesen egyesült vármegyének leírása (1867) című könyvben nehezen hozzáférhető tanulmány újrakiadását. Keletkezésekor, az 1860-as években még virágzott a térségben a két ősi foglalkozás, de már a fénypontján túljutott. Különböző okok miatt (például a nagyüzemek létrejötte, az olcsóbb külföldi termékek beáramlása, a bányák kimerülése, és általában a jövedelmezőség csökkenése) nemsokára megkezdődött a megye