Volny József: Gömör megye bányaipara (1867) (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 29., Rudabánya, 2003)
A tót-kemenczék
által, — a jelenleg is létező „Rimamurányvölgyi vasgyári egylet", mely jelenleg felső Magyarországban a legnagyobb vastermelö társulat. A t ó t-k emenczék. A vasipar történelmében három időszakot különböztethetünk meg : a tót kemenczék; a kohó és higgasztó, és végre a kohó és k a v a r ó, vagyis a henger üzlet időszakait. A mint már fentebb említők, a „tótkemencz e" a mozgó kemenczétől csak nagyobb terjedelme és azon géptani előnye által különbözött, hogy az előállított vasat nem emberi kézzel mozgatott, de vizi erővel hajtott kalapácsok által idomította. A „tót kemencze" magassága 10—12 láb közt változott és 20— 25 hüvelyk átmérőjű, és 16—18 hüvelyk magas olvasztási térrel birt. A légfolyás egy agyagból égetett csövön vezettetett be az olvasztási térbe, deszkákból készült két darab gulaalaku fúvóból. — A vasércz ? keverve a szükséges mennyiségű faszénnel, a kemencze felső nyílásán beadatván, az égő szén és a szél hatása alatt salakká és vassá átváltoztatván, ez utóbbi egy tömbben a kemencze aljára leülepedett, a honnan a kemencze mellkasának kitörése által, salakjával együtt kihúzatott, és ettől megtisztítva egy nagyobb, 5—6 mázsás hámor alatt nagyjából kikovácsoltatván, két darabra szétvágatott. Ezen kezelés tehát azt eredményezé, a mi, különösen a 19-ik század harmadik tizedében, any-nyi kísérletek tárgya volt, t. i. a nyújtható vas előállítását közvetlenül az érczekböl. Igaz , hogy az említett kísérletek egy, a tüzelő anyag és vasércz fogyasztására vonatkozó gazdaságos eljárást tűztek ki czélul, mig a tót kemenczék ezen anyagokbani gazdálkodása, — amint alább említendem — követésre nem buzdíthatott. A tót kemenczék készítménye az úgynevezett izzó tüzekben kimelegíttetvén, súlyosabb kalapácsok alattS—15 hüvelyk hosszú, 2—3 hüvelyk vastag vasdarabokra kinyujtatván, a nyújtó hámoroknak adatott át; a hol kisebb tüzekben kimelegíttetvén, a vas kisebb súlyú kalapácsok alatt a kereskedelem és a fogyasztó közönség által kívánt formákra nyújtatott. Ezen finomítási tüzek tüzelő anyaga faszén volt, a kalapácsok és a fenébb leírt itt is használt fúvók , vizhajtotta kerekek által tétettek mozgásba. Két tótkemencze mellett egy nagy és kisebb súlyú kalapács, hozzátartozó izzó és melegítő kemenczéivel használtatott. Egy tótkemencze napi termelése két darab 250—300 font súlyú tömbből állván, heti termelése nyújtott vasban a 40—50 mázsát meg nem haladhatta. A szénfogyasztás egy mázsa kész vasra az 50—56 köblábat is megüté,