Szemán Attila: Szintes szállítás a magyarországi ércbányászatban a kezdetektől a 19. század derekáig (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 27., Rudabánya, 2003)
A magyar csille kialakulása
A magyar csille kialakulása A csillék fejlődésének vizsgálata során eljutottunk a 17-18. század fordulójához. Itt kell tisztáznunk, hogy a régi facsillék bányatanokban hagyományosan tárgyalt két alapvető típusának, a német és a magyar csillének a fogalma mit is takar. A kérdés összetett, hiszen együtt kell vizsgálnunk két eltérő jegyekkel bíró bányabeli szállítóeszközt, tisztázva a használat során megmutatkozó lényeges különbségeiket és értelmezve később kialakult elnevezéseiket, amelyeket a szakirodalom, illetve a szakmai köztudat sajátos tulajdonságaik alapján hagyományosan visszavetít a múltba. Itt ráadásul nem egy későbbi fogalom értelmezéséről van szó, mely a történelemtudományban és a régészetben rendszeresen kutatási problémákat okoz, hanem korábban kialakult és valóban létező csillefajtákat jelölő „tárgyiasult" megnevezésekről. A „magyar" és ezzel párhuzamosan a „német" jelzőnek azonban az előbbi típus idegenbe kerülése előtt, illetve a magyar bányász számára nyilván nem volt lényeges szerepe. Amikor azonban a külföldi, ebben az esetben német bányászok felfedezték a különbséget, majd előnyei miatt német területen is meghonosították azt, akkor már valóban használták mindenhol a magyar csille megjelölést, amely mellett az elkülönítés végett az ettől eltérő típusra szükségessé vált a német jelző is. Egészen természetes tehát, hogy ezek az elnevezések a csillefajták kialakulásánál jóval később jöttek létre. A magyar csille típusának megjelenése a 18-19. század fordulójára tehető. Első adataink róla azonban nem leírásokból ismeretesek, hanem ábrázolásokon figyelhetők meg. De hogy a későbbiekben követhető legyen, mi a különbség a két típus között, már itt közlöm Liszkay Gusztáv egyébként jóval későbbi, 19. századi Bányatanából 14 - ma már furcsának ható korabeli mérnöki nyelvezettel írt - meghatározásait.
