Szemán Attila: Szintes szállítás a magyarországi ércbányászatban a kezdetektől a 19. század derekáig (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 27., Rudabánya, 2003)
Szintes szállítás a csille megjelenése előtt, később mellette kiegészítő tevékenységként
szág más területein is. A Balogh-Oszóczky szerzőpáros szerint a „pár" elnevezés a bányákban használatos targoncák egy fejlettebb, két kerékkel rendelkező változatát jelölte Nagybánya vidékén. 37 Ez alkalmasint a továbbiakban bemutatandó taligához lehetett hasonló. Habár a kétkerekű változat ezt sugallhatná, az elnevezésnek semmi köze sincs a pár = két darab, egyébként ugyancsak német eredetű (paar) szavunkhoz. Más bányavidékeken és későbbi időszakokban bizonyosan nem csak ezt a típust jelölte, s hazai ábrázolását sem ismerem. Szeőke szótára szerint: pár = egy kerekű, két füles bányász targoncza. Valószínűsíthetjük tehát, hogy a magyarországi bányászatban a taliga, azaz kétkerekű targonca, mint szállítóeszköz viszonylag rövid ideig szolgált, bár elnevezése megmaradt. Sőt különböző bányász nyelvjárásokban a 20. századig használták, noha már régen nem a kétkerekű targoncát, hanem az egykerekű talicskát jelölte. Némi ellentmondás a par mint súlyegység és mint szállítóeszköz egyeztetése közben azért adódik. Pech Antal nem írja sehol, hogy a par bányásztargonca lenne, de a súlyegység nagyságát ő határozta meg, nem tudni pontosan, mi alapján. A talicska és csille szállítási térfogatának viszonyát Agricola úgy adta meg, hogy a csille térfogata másfélszer nagyobb a talicskáénál. Pech szerint a talicskában 1/2 métermázsa, a magyar csillében 1,1/41,1/2 métermázsa súlyú érc szállítható. 40 Ez utóbbi nem jár messze a 138-140 kilogrammos par súlyától! Delhis következőkben közölt talicska-csille teljesítmény-viszonyai hasonlóak Pech megítéléséhez, vagyis az eltérés tovább nőtt Agricolától a csille javára. A pár azonban eredetileg a későbbiekben sorra kerülő taligával lehetett azonos, s felépítésének sajátosságai magyarázatként szolgálhatnak a par mértékegységének inkább a csilléhez, mint a talicskához közelítő étekére. Delius leírása szerint:
