Szojka Gyula: A természet a néphitben, tekintettel a dobsinai babonákra és népmondákra (1884) (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 26., Rudabánya, 2002)

Erdőink rejtelmes homálya felderült. A jelen század harsogó szózata : világosság ! Az ember küzdött világosságért s megnyerte, harezba a balhit rémei ellen tudását vitte és evvel győzött. A homály lakói, a mondavilág szellemlényei honvesztetten elvonúltanak. Búcsúszót a bujdosóknak, a legyőzötteknek ! Ama szellemlényekről fogok hát beszélni, ugy a mint azok a nép babonáiban, regéiben és mondáiban élnek; beszélek továbbá azon szerepről, a melyet a természet egyes tárgyai és élőlényei visznek a néphitben és utalok majd azon vonásokra, a melyekből megtudhatjuk, a természetnek mely tárgyára vagy tüneményére vihető vissza a néphit egyes alakjainak eredete. Ne tartsák kicsinyesnek és hiábavalónak a jelen komoly felvilágosult időben ama mondák és babonák felelevenítését, azért hogy „nem igazak" és azért, hogy alakjaik egy rég letűnt világnak elvonuló árnyai. A gyakorlatias irányú jelen embere is tanulhat belőlök. A néphit oly könyv, a me-* ly

et szeretettel és értelemmel olvasgatva, megösmerkedünk avval, a mit ősszüleink tudtak vagyis inkább sejtettek valam

1 isteni lényről, a mit gondoltak, álmodtak, éreztek, vágytak. Ama néphiedelmekből megösmerjük vallásos hitöket és egész költészetöket, azt az őseredetí költészetet avval a csodásan mély értelmével és megindító gyermekdedségével. Gazdag képzelemből fakadt gazdag költészet az. Csodás hatalom is az a képzelem ! Azért adatott az embernek, hogy könnyebbé tegye élte utjának fáradalmait, megédesítse szenvedéseit, kimeríthetetlen kincseivel betöltse hiányait. A kietlen pusztaságot és a kopár sziklát jótékony tündérként behinti virágaival, az állatoknak, fáknak, vizeknek, felhőknek, szeleknek lelket ád, az elérhetetlen ég csillagjait lehozza a földre, a hol kincset őrző, gyógyfüvet és jó tanácsot adó, földet túró, aranyhintő törpékké és tündérekké változtatja.