Szojka Gyula: A természet a néphitben, tekintettel a dobsinai babonákra és népmondákra (1884) (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 26., Rudabánya, 2002)

got adtak számos mythosra és mondára, a melyben vagy a magok alakjában vagy állatok és szellemek képében megszemélyesítve szerepelnek. A nap erős fényénél, életkeltő és fentartó hatásánál fogva rendesen mint féríilény szerepel. A hold rendesen mint női lény, mert szende, ábrándos és a mi a fő, folyton változó, a mi pedig, mint tudjuk, általános női tulajdonság. A nap és a hold örökös körfutásban egymást keresni és kerülni látszanak. A nap a holdnak majd ád fényt, majd elvonja tőle. Az egyik nappal, a másik éjjel magánosan jár. Mindez anyagul szolgált oly kosmikus szerelmi mythosra, a melyet számos változatban magába foglal majd minden nép mythosköré. A sok változat közül elmondok egyet. Nap és hold férj és feleség. A nászéj alatt Hold asszonyka nagyon hidegnek mutatkozott és mindig aludni akart. Nap uram keserűségében esküdözött, hogy soha többé nem töltenek együtt egy éjszakát sem. Hold asszonyom erre színlelt közönyösséggel, majd nevetéssel válaszolt. Nap uram erre esküje szerint cselekedett. Elváltak. Keserűségben váltak el, de kölcsönös szerelmök megmaradt. Azóta gyakran találkoznak, de mindig szemrehányásokkal. Ha nagyon elmérgesednek, napelsötélülés — napf ogyatk ozás — áll be. A nap fájdalma és búbánata mindig megújul, különösen az éj közeledtével, a melyet magánosan kell töltenie. Akkor véres könyeket sir és vérpirosán alámerül. A hold is búslakodik, sarlóvá fogy, ha szomorú, és megtelik, ha remél. Könyei a hullócsillagok. A napra és a holdra vonatkozó babonák közül csak a következőt említem. Egy dobsinai öreg anyóka intve intett, hogy nem szabad ujjal mutatni a napra. A napba lőni pedig istenkisértő bűn, a melyet nyomban követ a legborzasztóbb büntetés. A csillagok is sokféleképen nyernek megszemélyesítést a néphitben. A vadász vadaknak gondolja, a melyeket