Hála József, Landgraf Ildikó: Magyarországi bányászmondák (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 24-25., Rudabánya, 2001)
Válogatás a magyarországi bányászmondákból
hagyta a bányát, megmentette az életét. A többiek ott pusztultak, mert az egész bányarész összeszakadt. A bentpusztult bányászok vére még sokáig folyt a táróból. 295 (Körmöcbánya) 93. Sándor József elbeszéli, miszerint az ő édesapja: Sándor István ezelőtt mintegy 60 évvel, a kincstári bányában, a 3-ik tárnában a társával, mint rendesen, dolgozott s épen egy szép tiszta helyen adtak nekik munkát. Egyszerre egy különös siró hangot hallott, mintha egy befalazott üregből gyermeksirás hangzanék. Megijedtek, keresztet vetettek, de nem mertek mozdulni. A siró hangok hol megszűntek, hol újra hallatszottak s hol közelről, hol távolból látszottak jönni. Figyeltek, de nem láttak semmit. Erre Sándor István unszolta a társát, hogy mindenüket hátrahagyva, gyorsan futva meneküljenek; s ugy is cselekedtek. Alig mentek előre, midőn az ő munkahelyükön nagy törés volt, a tárna beomlott s ők csakis a bányarém figyelmeztetése folytán menthették meg az életöket. 296 (Felsőbánya) 94. Tizenkét éves voltam, amikor egy alkalommal a vrdniki szénbánya mélyén egy folyosó elágazásánál együtt üldögéltem a bányászokkal. Egyszerre csak sötétben maradtunk, mert a légáramlat eloltotta a karbidlámpát, amely fölöttünk világított. Engemet, a legfiatalabbat küldtek, hogy gyújtsak világosságot a sarok mögött pislákoló lámpásnál. Fatörzsre álltam, hogy elérjem a világító lángnyelvecskét, amikor lépések zajára és a felém közeledő alak köhintésére lettem figyelmes. Amikor odanéztem, öt-hat lépésnyi távolságra volt tőlem a bányász, sisakkal a fején, egyik kezében a lámpása, a másikban bányászbot. Olyannak tűnt, mint a többi bányász. Zsákutcának maradt folyosó felől jött felém! Megijedtem tőle, és a többieket hívtam segítségül, akikkel a tárna fenekéig mentünk. Szerettük volna föllelni a bányászt, akit én az imént megpillantottam, de már akkor nyoma veszett. Hát ha az közönséges földi halandó lett volna, akkor csak rajtunk keresztül nyerhetett volna egérutat! Csodálkozásomra a társaim nem kételkedtek látomásomban, hanem közülük a legöregebb bányász, kinek Kovács Márton volt a becsületes neve, fojtott hangon ezt mondta: „Tudode, fiam, hogy az, akit te láttál, az nem bányász, sem közönséges földi halandó, hanem bergmandl, igazi bányaszellem, akivel egy alkalommal, már régen, magam is találkoztam." A bányászlámpa imbolygó fényénél komoly arccal állt mellette Falabek János bányász, aki néma bólogatással adott még nagyobb nyomatékot a mesélő szavainak, majd így folytatta: „Minden bányász tudja, hogy a bánya tárnáiban alacsony termetű, segítőkész bányaszellem él, akivel már sokan találkoztak. Ha jön a bányalég, akkor ez a törpe sajátos hangjával riasztja a patkányokat, azok pedig a bányászokat, hogy meneküljenek és mentsék puszta életüket." 297 (Vrdnik) 95. Két ember dolgozott a bányában Borbála előtt való nap. És jött két manó és azt monták nekik, hogy:
