Hála József, Landgraf Ildikó: Magyarországi bányászmondák (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 24-25., Rudabánya, 2001)
Válogatás a magyarországi bányászmondákból
láttátok, hogy egyszerre háromszáz özvegyasszony ilyen jókedvű legyen és táncoljon, mint ahogy itt láthatjátok." Lett erre nagy sírás, rívás, amint megértették, hogy férjük az összeomlott bányában elpusztult. Hanem vigasztalta őket, hogy rövid időn belül valamennyit egyszerre férjhez adta és ajándékkal bocsátotta széjjel a társaságot. Ez a dolog egész FelsőMagyarországon köztudomású és korántsem mese. 246 (Felső-Magyarország, Nagybányára vonatkoztatva) 44. Még a Rákóczi apjával történt, mikor Bányán járt, hogy egy bányagróf nagy vendégséget rendezett a tiszteletire. Háromszáz asszonyt meg lányt vitt oda. Az öreg Rákóczi is meg a legényei is ettek-ittak, mulattak reggelig. Már jó kapatosak vótak. A rezesek működtek, mindenki táncolt. Senki se vette észre, hogy a bányagrófhoz egy küldönc érkezett. A nagy múlatás közben egyszer csak a bányagróf elkiáltja magát, hogy ácsi, mert azt mondja, hogy ű még sose hallott olyat, amilyet most lát, hogy háromszáz özvegy egyszerre táncoljon. Egyszerre megállt mindenkibe az ütő, lett nagy sírás-rívás, jajveszékelés, ordítás, mert az asszonyok rögtön tudták, hogy bányaszerencsétlenség vót, oszt a bányászok mind odavesztek. A fejedelem nagyon dühös lett, amiért a bányabáró ütet meg merte állítani a táncba, de amikor rájött hogy mirül van szó, akkor a bányabárót ott nyomban vasra verette, amiért olyan vakmerő vót, hogy nem átallotta még a fejedelemnek is parancsolni. A legényei közül meg kiválasztott háromszázat, és megparancsolta nekik, hogy az özvegyeket vegyék el feleségül, ü meg tovább mulatott, mert azt mondja, most már lakodalom van, oszt a lakodalomba mulatni kell. Azt mondják így vót, de az asszonyok még sokáig sírtak, mert nem vótak ahhoz hozzászokva, hogy parancsszóra legyenek boldogok. 247 (Nagybánya) 45. A' Bányák el múlásának és el vészesének, illyen okát hallottuk a mi Eleinktől. Volt a' többi között egy hires Bányász Úr, a' kinek háza a' Templom ellenébe lévő Vereng [?] úttza felől volt építtetvén, kinek háza helye, még most is, fen[n] a' parton megtetzik. Ez a' Bányász Úr tartott háromszáz hatvan bányászokat — S. No 360, és midőn azok egy alkalmatossággal igen gazdag arany és ezüst bányára találtának volna, igen örültek rajta és néki édesedvén, erőssen ásták, ugy annyira, hogy semmi támaszt és Stömpölt, a' felettek való boltozat alá nem hánytanak, hanem tsak az Arany és ezüst ásásnak estének. Egy alkalmatossággal a' Bányász Úr is ki megyén, hogy megtekintse ezt a' gazdag Bányát, és mikor a' Bányába bement volna, látja, hogy semmi támaszt sem Stömpölt a Bányászok a' boltozat alá nem hánytanak volna, és látja azt is, [...] hogy egyszer igen porozna a' Bánya felül. Ezen felette igen megijedvén, kezdette mindjárt kihívni a Bányászokat: de azt hallván a' Bányászok, még meg nevették és tsúfolták ezt mondván: Ihol! megijedt illy hamar a Bányász Úr. Azombann, nem vévén tréfára a' Bányász Úr a dolgot, hanem mindjárt kijött, és alig jöhetett ki, hogy egyszer 's mind tsak leszakadt a' Bánya, és mind a' 360 Bányászt oda nyomta és oda ölte. A' Bányász Úrnak neve volt: Koncz Káplár.
