Hála József, Landgraf Ildikó: Magyarországi bányászmondák (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 24-25., Rudabánya, 2001)
Bányászmese - bányászmonda - Mondák11 - 3. Hiedelemmondák - 3.7. Tabu
3.6.2.6. Egyéb történetek a bányaszellemről Az említetteken kívül számos más, a fenti kategóriákba besorolhatatlan történetet is megőriztek bányászaink, például a síró, a szivarozó, a munkások vizét megivó és megajándékozása után eltávozó, a farbőrét megtaláló bányászt megjutalmazó, a fiatalembertől vért kérő, a megnövése után elbujdosó, a vele társalgót megtréfáló stb. bányaszellemekről. 193 A bányaszellemek a föld alatt éltek, de gyakran a felszínre is feljöttek. Adventben kis lámpásukkal riogatták, csalogatták az embereket, megjelenésük veszedelmet jelentett, 194 fel kéredzkedtek a lovas kocsira és megleckéztették a bányászokat stb. 195 (135-142.). 3.6.3. Tündér A magyarországi bányászmondákban a tündér csak ritkán, általában jótevőként szerepel. Például Selmecbányán nekik köszönhették a sok aranyat, de miután a bányászok cipővel ajándékozták meg őket, eltűntek az érccel együtt. 196 Sajószentpéteren varázsvesszőjével segített a szegény bányászon 197 (143—144.). 3.7. Tabu A tabumonda olyan figyelmeztető elbeszélés, amely valamely tilalom létrejöttének eredetéről szól vagy arról számol be, hogy milyen büntetés éri azt, aki a tilalmat megszegi. Az európai és a magyar mondák között ilyenek - munkatilalmakra vonatkozó történetek — jócskán akadnak a bányászmondák között is. A bányászok hagyományai szerint is bizonyos napokon tilos volt dolgozni (pl. húsvét, pünkösd, Borbála-nap, vasárnap) 198 (145.). A munkatilalom az éjfélre is vonatkozott. 199 A bányában tilos volt fütyülni, énekelni, hangosan beszélni, illedenül tréfálkozni, káromkodni stb., mert az e szabály ellen vétőket például bányaomlással, az érc eltüntetésével, elhurcolással, megöléssel büntette meg a bányaszellem 200 (146— 149.). A fütyülő és káromkodó bányászok német területeken is hasonló sorsra jutottak. 201 Ritka kivételnek számít egy vasasi bányász véleménye, aki szerint szabad volt káromkodni: „Nekünk muszáj — aszt mongya — mer mi állandóan bányamélyben vagyunk és nekünk az isten is megbocsájt." 202 Mivel a patkányok és az egerek jelezték a közeledő veszélyt (lásd a fentiekben is), óvták, etették és itatták azokat. Bántalmazásuk, agyonütésük tilos volt, még akkor is, ha kárt csináltak. Volt, ahol meg is büntették azt a bányászt, aki bántotta azokat 203 (150-153.).
