Hála József, Landgraf Ildikó: Magyarországi bányászmondák (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 24-25., Rudabánya, 2001)

Bányászmese - bányászmonda - Mondák11 - 2. Történeti mondák - 2.1. Emberi létesítmények keletkezéséhez fűződő mondák - alapítási mondák

egy barlang, szikla, alagút, bármilyen építmény vagy éppen egy bánya. A bányászmondáknak gazdag csoportját adják azok a történetek, amelyek egy ásványkincslelőhely felfedezését, egy bánya alapítását mondják el. A történeti monda harmadik műfaji sajátossága: a tipizálás. Tipizálásnak nevezzük azt a folyamatot, amelynek során a konkrét eseményből monda, a történed személyből pedig mondahős lesz. Ez a műfaj nem egyedi, konkrét jellemvonásokat, eseményeket őriz, hanem hőstípusokat és történettípusokat alkot. A történeti monda végletes tulajdonságú hősöket teremt, ahogy értékítélete is szélsőséges (negatív-pozitív).

14 2.1. Emberi létesítmények keletkezéséhez fűződő mondák alapítási mondák Az érctelérek, szénlelőhelyek stb. megtalálása, az egyes bányák felfedezése a múltban az egyre gyarapodó tapasztalati vagy éppen a hagyományokon alapuló ismeretek és tévhitek mellett a szerencsén és a véletlenen is múlott. A régi „bányatan"-okban, például Delius 1773-ban megjelent művében olvashatunk azokról a telérekre utaló „jelek"-ról, amelyeket már ő sem tartott hihetőeknek (pl. a kibúvásokon a hó előbb olvad el, a hó és a zúzmara ritkább, a fű hamarabb érik és szárad, ott görcsös fák nőnek stb.).

15 Liszkay Gusztáv így írt a „régiek" érckereséséről, gyakorlatáról és téveszméiről: „Az öreg bányászok kutatásra nem gyéren használták a varázs veszőt (Wünschelruthe). Ez a közönségben egy vida alakú két águ mogyorófa vesző volt, mely ünnepélyességek között beszenteltetvén, ütés és hajlás által valamely éreznek előjövetelét volt mutatandó. Továbbá vezér fonalul szolgáltak: A delejes golyók, vagy tüz jelenségek, a hónak bizonyos helyeken előbb elolvadása, a szarvasok állása stb. a kutatásra."

16 A véletlennek és a szerencsének volt köszönhető például az abrudbányai, a nagyági és a balánbányai érc felfedezése. Oláh Miklós 1536-ban azt írta, hogy egy jobbágy Abrudbánya közelében „cipó nagyságú" aranyat talált, amelynek súlya „több volt ezerhatszáz dukáténál".

17 Nagyágon a 18. században egy román pásztor lelt ércre.

18 A bányát a század közepén nyitották meg, „miután aranykövét — lidércz tűzet űzve - egy oláh paraszt, Ormingyán János (a Barcsayak kanásza) fedezte fel, a miért arczképe még a múlt század elején is ott díszlett a bányahivatal főtermében."

19 A balánbányai ércre is pásztor akadt, s mint a nagyági esetében, a megtalálással kapcsolatos történetekben néphitelemek is jelen vannak: „A népmonda persze hozzáteszi, hogy a pásztor lángkilobbanást látott, hogy lidérczek szaladtak körülte, hogy aztán dúsgazdag ember lett stb."

20 Természeti jelenségek („gőzölgés", füst, tűz, öngyulladás stb.) irányították a figyelmet több magyarországi széntelepre. A brennbergbányai szénkibúvás égéséről már a 16. századból vannak adatok,

21 és erre utal a településnek a brennender Bergből eredeztetett elnevezése is.

22 Valódi felfedezője és első hasznosítója 1753ban Rieder soproni kovács volt.

23 Ugyancsak az öngyulladás, égés, füst vezetett a