Szakáll Sándor szerk.: A rudabányai vasérctelep a korai szakirodalomban 1882-1939 (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 22-23., Rudabánya, 2001)

Pálfy M.: A Rudabányai hegység geológiai viszonyai és vasérctelepei

(151) A RUDABÁNYAI HEGYSÉG GEOLÓGIAI VISZONYAI ÉS VASÉRCTELEPEI 15 Forrásmészkö. A rudabányai hegység délkeleti szélének mentén több ponton akadunk forrásmészkő-lerakódásokra. Így Rudabányától keletre, a Nagyhegy D felé nyúló gerincének vége felé, a hegy oldalán ferdén felmenő út alatt, a szőlők között, a t. sz. f. 240—250 m magasan szürke és barnás, néhol fehér, könnyen szétporló szemcsés mészkődarabok fordulnak elő, melyekben helyenkint — különösen a fehér szétporló mészkődarabokban — elég gyakoriak a kövületnyomok, de meghatározható közöttük alig akad, mert héjuk teljesen fel van oldódva. Egyes kőmagvak alakjából azt lehet gyanítani, hogy azok vivipar áktól származnak. Tovább észak felé a szalonnai meleg forrás felett találkozunk kevés forrásmészkő-lerakódással, míg a forrás alluviális lerakódását a környező szántóföldeken szántás alkalmával az eke veti fel. Szalonnától északra, a Dunnatető délkeleti gerincén van az egész hegyvonulat legnagyobb forrásmészkő-előfordulása a t. sz. f. 280—290 m, a Bódva völgye felett 140—150 m magasan, ahol az szintén sok csigát zár magába. Ennek a forrásmészkőnek, a főtömegtől valószínűleg utólagos erózió által elkülönített kis részletét a 296-os kúptól ÉK-re találjuk meg a szőlők között. Ezek a forrásmészkövek fehér vagy barnás színűek, az utóbbiak gyakran bitumenesek, tömörek s csak a kövületek üregeitől lyukacsosak. A Szalonna és Martonyi községek között levő gerincen körülbelül 250—260 m t. sz. f. magasságban találkozunk még az előbbihez teljesen hasonló forrásmészkő-előfordulással. Ha e forráslerakódások magasságát tekintjük, akkor azokat három csoportra oszthatjuk: az egyik a Bódva jelenlegi szintjén 145 m. t. sz. f. magasságban előforduló jelenkori lerakódás a szalonnai jelenlegi meleg forrás alatt. Második e forrás felett körülbelül 20—30 m magasan levő lerakódás, amit pleisztocénkorúnak tarthatunk, míg a többi 250—280 m magasan levő lerakódásokat már pliocénkorúaknak tartom; ezek közül is a dunnatetőinek magasabb helyzete idősebb korra utal. A Dunnatető, valamint a Martonyi felett levő gerinc forrásmészkövéből gyűjtött faunát dr. SÜMEGHY JÓZSEF dolgozta fel; munkájának rövid összefoglalását Függelék gyanánt közöljük s a kimutatott faunisztikai eredményeket illetőleg arra utalok. A rudabánya—szentandrási vonulat mentén jelenleg is fakadnak fel meleg források. A szalonnai igen bővizű meleg forrás a Bódva völgyének jobboldalán, a vasúti állomás mellett levő kőfejtő triász mészkövéből fakad. Hőmérsékletét 1921 október 1-én 21 C°-nak, 1922 augusztus 6-án 21 2 C

u-nak mértem. Ezzel ellentétben dr. KOCH ANTAL 16 C° melegnek írja le a víz hőmérsékletét. Nem tudom eldönteni, hogy vájjon KOCH közlésében nincsen-e tévedés s mérése nem REAUMUR-féle fokokra vonatkozik-e, mert ebben az esetben a víz akkori hőmérséke 20 C°-nak felelne meg s ez már kisebb eltérés lenne méréseimtől. A forrásból apró gázbuborékok szállnak fel. E gáz minőségének megállapítása még közelebbi meghatározásra vár.