Szakáll Sándor szerk.: A rudabányai vasérctelep a korai szakirodalomban 1882-1939 (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 22-23., Rudabánya, 2001)

BEVEZETÉS A rudabányai érces terület kivételes jelentőségű nemcsak magyar, de nemzetközi mércével mérve is a bányászattörténet, az ásványtan és a paleoantropológia tudományában. Bányászattörténeti szempontból azért, mert az újkó'kortól napjainkig folyt a területen - igaz, kisebb-nagyobb megszakításokkal - a bányászat, melynek során rezet, ezüstércet, vasércet, sőt bizonyos időszakokban baritot és különböző festékföldeket is kitermeltek. A bányászat időtartamának hosszát (hozzávetőleg 7000 év), vagy a kitermelt anyagok sokféleségét tekintve egyaránt kivételes a helye Rudabányának a bányászattörténetben. Figyelemre méltó az is, hogy a 14. században szabad királyi bányavárosi rangra emelt település korabeli, művészi kivitelű pecsétjén talán a világon első alkalommal jelenik meg a bányászati szimbólumokban azóta világszerte elterjedt kalapács és ék. Ásványtani szempontból nézve azért, mert a középkortól jól ismertek az oxidációs zónából kikerült, kivételes szépségű másodlagos rézásványok (réz, malachit, azurit, kuprit). Ezek minden jelentősebb európai vagy amerikai közgyűjteményben megtalálhatók. A legkorábbi, jól dokumentált példányok a 17. századból származnak. Az utóbbi évtizedek ásványtani kutatásai alapján pedig megállapítható, hogy az ásványtársulásokat és az azokban megjelenő ásványok sokféleségét tekintve is páratlan gazdagságú a rudabányai érces terület. Az ásványfajok száma alapján (több mint 130 ásvány) a Kárpát-övezet ásványokban egyik leggazdagabb lelőhelyének minősül. Ercteleptani szempontból azért jelentős a terület, mert a hidrotermás-metaszomatikus ércesedésekre jellemző legtöbb érces kifejlődés megtalálható itt, nemcsak a primer típusokkal, hanem azok másodlagos megjelenéseivel együtt. Paleoantropológiai szempontból azért világhírű Rudabánya, mert - az utóbbi három évtized kutatásainak köszönhetően - az emberi faj kialakulásával és fejlődésével kapcsolatos leletek egyik otthona (Rudapithecus hungaricus). Ennyi értékelés talán elegendő annak érzékeltetésére, hogy megbecsüljük ezt a kivételes földtani adottságú területet. De, föl kell tennem a kérdést, vajon valóban megbecsüljük-e...? Az e kötetben hasonmásban közreadott korai szakirodalmi válogatás áttekintést ad Rudabánya bányászattörténetéről, föld- és ercteleptani viszonyairól, illetve ásványairól. Arra törekedtünk, hogy lehetőség szerint a ma már nehezebben hozzáférhető írásokból válogassunk. Természetesen nem feledve, hogy az azt követő időszakokban is rendkívül intenzív feltáró- és kutatómunka folyt a területen. Ez a válogatás egyúttal legyen emlékezés is, tisztelegve a korábbi kutatók tudása, erőfeszítése előtt. Nagyon reméljük, hogy a még megmaradt földtani feltárások és bányászati létesítmények közül az arra legérdemesebbeket sikerül az utókornak megmenteni, hogy az újabb nemzedékek is megcsodálhassák azokat. Jó szerencsét! Miskolc-Rudabánya, 2001. június 10. Szakáll Sándor