Viktor Gyula, Hadobás Sándor: Gvadányi József bibliográfia (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 21., Rudabánya, 2000)
kái szintén figyelmet érdemelnek, hiszen akkoriban alig születtek ilyenek. Arany János ösztönös írónak nevezi, aki csupán képzeletből tudott két olyan alakot teremteni - a nótáriust és Rontó Pált -, akik a nép tudatában létező személyekként rögződtek. Elvetette ugyan a „deákos" formát, de nem ostobaságból, hanem mert a magyar nyelvet nem érezte hozzá megfelelőnek. írói munkássága mellett széleskörű levelezést folytatott kora költőivel, például Édes Gergellyel, Csizi Istvánnal, Péczeli Józseffel, Donits Andrással, Fábián Juliannával, Molnár Borbálával. Hetvenhat éves korában, 1801. december 21-én hunyt el Szakolcán. Tetemét később átszállították első felesége mellé, a Horeczky család rohói sírkamrájába. Gvadányi emlékét máig őrzi az irodalomtörténet és a szűkebb haza. 1887-ben emléktáblát avattak szakolcai lakóházán. 1925ben szülőfalujában állították fel bronz mellszobrát, Pásztor János alkotását. 1975-től márványtábla hirdeti emlékét a róla elnevezett rudabányai művelődési ház falán. A helyi Gvadányi-kultusz legújabb megnyilvánulásaként 2000. október 14-én, születésének 275. évfordulója alkalmából a Rudabányai Altalános Iskola felvette az író nevét Gvadányi József életéről és munkásságáról sokan és sokat írtak a fellépése óta eltelt több mint 210 év alatt, amint ezt bibliográfiánk is mutatja. Csaknem 30 évig gyűjtögettük a Gvadányi irodalmat, amíg úgy éreztük, elég teljes ahhoz, hogy a nyilvánosság elé tárjuk. Célunk, hogy a kutatók, vagy éppen csak érdeklődők egy helyen találhassák meg azoknak a lényeges könyveknek, tanulmányoknak és cikkeknek a címét, forrását, amelyek Gvadányival kapcsolatosak. Az anyagot nyolc csoportra osztottuk, s alcímekkel tagoltuk; ezeken belül a szerzők betűrendjében találhatók az egyes bibliográfiai adatok. Gvadányi munkáinak kiadásait is felsoroltuk, megjelenésük időrendjében, a címváltozatokkal. Érdekessége, újdonsága vállalkozásunknak, hogy felvettük azokat a szépirodal-