Borovszky Samu: Szendrő vára (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 20., Rudabánya, 2000)

Sámuelt nyerték meg. 1 ) Itt született azután 1663. nov. 16-án ennek hasonnevű fia, a nagynevű orvos és író, ki irodalomtör­ténetünk lapjain is megörökítette nevét. 2 ) Ekkortájt épült a szendrei nagy templom, melynek szükségleteire Geőcze István volt inspectora 1664. okt. 11-én alkotott végrendeletében 100 frtot hagyott. »Isten panaszkép ne vegye — úgymond — sokat izzadtam körülötte, pénzt is egyszer 75 frtot, másszor 12 frtot adtam, meszet, követ, fövényét hordattam. Hogy most többel az ekklézsiához nem lehettem, meg ne ítéltessem ; Istenem, a mit jó szándékbul örömmel adtam, jó néven vészi.« 3 ) Wesselényi Ferencznek fia és örököse László gróf volt, ki a szendrei főkapitányi tisztet is viselte. Atyja azonban »bizonyos contradictio miatt« megharagudott reá, úgy hogy ennek követ­keztében itt hagyta feleségét, Osgyáni Bakos Zsuzsannát és kiment Lengyelországba. 4 ) 1664. aug. 22-én panaszos levelet írt atyjának, hogy szendrői jószágának egy esztendőtől fogva immár talán 300 frt ára hasznát sem vette, sőt embereit is, kik­től leveleit küldözgeti, ott kinn visszatartóztatják. 5 ) Egyéb­ként a vár építésének munkája Wesselényi László távollétében sem szünetelt ; bizonyítja ezt az, hogy a vármegye a várhoz 1664-ben a nádor megkeresésére 150 gerendát rendelt. 6 ) Ebből az időből való Szendrő várának az a látképe, melyet az Ortelius Redivivus czímú munka örökített meg, s melynek lenyomatát itt közöljük. Rajta jól kivehető a felső- és alsóvár, mely alatt a palánkkal bekerített város értendő. Wesselényi László, mikor atyjával kibékült és visszatért, 1665. decz. 29-én a szendrei alsóvárat, mely ó-várnak nevezte­tik, 10.000 írtért részben eladta, részben hitvestársi szeretetből oda ajándékozta feleségének. 7 ) Azonban 1667. május 5-én az állapotok változtával azon szendrei jószágot bizonyos és helyes 1 ) L. Idvesség sarka cz. munkája Előszavát, melyet 1666. pünkösd havának 16. napján írt. 2) Bed P., M. Athénás 150. 1. 3) NRA. fasc. 1052. nr. 14. *) NRA. fasc. 690. nr. 28. 6) NRA. fasc. 1052. nr. 4. 6) Jk. VTJI. 13. 7) NRA. fasc. 516. nr. 20.

Next

/
Thumbnails
Contents